Menu
in

Bajban a fiatalság!

Kiszely Mihály alpolgármester meghívására több helyi intézmény képviselője is eljött a kedden délelőtt tartott kábítószer elleni fórumra a Polgármesteri Hivatal Nagy körtermébe. Az egyeztetésen jelen volt Földesi Zoltán, az Oktatási Bizottság elnöke és Melis János jegyző is.

A munkamegbeszélést annak kapcsán tartották, hogy kiírtak két pályázatot, melyen a helyi intézményekkel karöltve indulhatna az önkormányzat, a droghasználat elterjedésének megelőzése érdekében. A pályázatok benyújtásának határideje május 25-e, így a képviselőtestület döntést is tudna hozni következő ülésén a pályázatokhoz szükséges önerő kifizetéseivel kapcsolatban. Az Önkormányzat egyedül nem pályázhat, ezért kellett felhívni a helyi oktatási intézmények, civilek figyelmét arra, hogy itt a lehetőség pályázni, ráadásul még segítséget is kapnának az önerőt illetően.

A fórumon felhívták a figyelmet arra, hogy a pályázatnak illeszkednie kell az országos, a megyei és a helyi drog-stratégiához, így ezeket ismernie kell a pályázó szervezetnek (ezek letölthetők a netről). Ilyen stratégiát 8 évente dolgoznak ki, országos viszonylatban 2010-ben született új, de a megyei és a helyi stratégiát még nem aktualizálták, tehát ez is okot, lehetőséget adhat a pályázat egyik – erre kiírt – kategóriájában való indulásra. A most meghirdetett pályázatok kidolgozásában és a stratégia frissítésében is részt vesznek az Önkormányzat Ifjúsági és Oktatási Bizottságai is.

A részt venni kívánó szervezetek, intézmények folyamatos kapcsolatban állnak majd az Önkormányzattal, Kiss Edit hivatali koordinátor közreműködésével. Kiss Edit elérhető az ifjusag@szarvas.hu e-mail címen és a következő telefonszámon: 06-66/ 311122 – 154 mellék.

A pályázatokat megtalálják a www.pafi.hu oldalon (KAB-ME-10 és KAB-KEF-10).

Kiszely Mihály alpolgármestert megkérdeztem a fórum végén, hogy Szarvas városának fiatalsága vajon mennyire veszélyeztetett a drogfogyasztás terén? A következő volt válasz:

4 évvel ezelőtt készült egy felmérés, melyet a SZIA Egyesület végzett el a Kábítószer-egyeztető Fórum keretein belül, de Szarvas Város Önkormányzatának keretein belül is. Ez a felmérés mintegy 600 kérdésre adott választ. A kérdések egy része szólt a kábítószerről, egy része az alkoholról, mint kábítószerről, más részük a dohányzási szokásokról. Mintegy 200 kérdésben szerepelt az olvasás, a kultúra és a szeretet kérdése. A felmérésben nagyon érdekes dolgok jelentek meg: Szarvas ifjúsága, az akkor felmért kb. 1200 14-18 év közötti fiatalnak mintegy 8%-á próbált már ki valamilyen kábítószert. Az alkoholt 60%-uk, a dohányt, mint káros szenvedélyt 90%-uk vallotta be! Nagyon rossz arány jött ki, bár ez az arány egyezik az országos átlaggal, tehát Szarvas Város nem mondható fertőzöttnek ezen a téren.

4 évvel ezelőtt volt egy rendőrségi ügy, mely több tíz embert érintett, de úgy tűnik, hogy az egyszeri eset volt, és ma ilyen tömeges méretű rendőrségi esetre nem került sor – legalábbis nem tudnak róla.

Az olvasási szokásoknál katasztrofális volt a helyzet, úgy tűnik, mintha a fiatalok leszoknának az olvasásról! Mindezek után a legnagyobb probléma, hogy a fiatalok szeretet-éhsége nagyon nagy, de szűkösek a családi programok, a családok nem beszélgetnek, sok az elvált szülő. A gyerekek vágynak a beszélgetésre, a családi együttlétekre, közös programokra. Ezek hiánya erősítheti a kábítószerhez, az alkoholhoz, a dohányzáshoz való fordulást.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version