Menu
in

Madárlesen az Anna-ligetben

A Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontjában kiállítással is várták az érkezőket a parkbéli Madarak és Fák napja keretében. A nap fénypontja azonban a madárgyűrűzés és az erdei séta volt, amelyen 50-60 diák itta Boldog Gusztáv őrkerület-vezető szavait és figyelték minden mozdulatát.

Már kora reggel kifeszítésre került egy madarász-háló az Anna-ligeti tanösvény mellett, a Szarvasról és Celldömölkről érkező osztályok pedig időről-időre átvizsgálták, hogy akadt-e bele gyűrűznivaló. A délig tartó programon egyre csak fokozódott az izgalom, ugyanis egy madár sem akart gyűrűt a lábára, így a gyerekek lebiggyesztett szájjal távoztak többször is a hálótól. Nem unatkoztak azonban két ellenőrzés között sem, hiszen szakvezetéssel kísért sétára indultak a tanösvényen, ami számos látnivalóval kecsegtetett. Megtudhatták, hogyan készít a gomba humuszt, talajt a korhadt farönkből, milyen élőlények élnek a talpunk alatt, a talajban, valamint megfigyelhették, hogyan hordja szorgosan a seregély a férgeket fiókáinak. A gyerekek vették észre a fejük fölött gubbasztó bagoly-ifjakat is (, melyeket a képeken láthatnak). Boldog Gusztáv felhívta a figyelmet arra, hogy ezidőtájt többször láthatunk olyan fiókákat, akik elhagyták a fészküket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a madár veszélyben volna, hiszen szülei figyelnek, vigyáznak rá, ha netán macska járna a közelben, valamint továbbra is etetik a fiókát. Így tehát, ha elhagyottnak tűnő fiókákat találnánk, a legjobb, amit tehetünk, hogy békén hagyjuk őket!

A séta után persze újabb ellenőrzés következett a hálónál, ahol egy fekete rigó hímet találtak, melyet zsákba bújtatva vittek át a gyűrűzési helyszínre. A gyerekek lelkesen követték vezetőjüket, hogy ellessék, hogyan kell szakszerűen gyűrűt helyezni egy madár bal lábára. A közben elhangzott kérdésekre helyesen válaszolók közül kiválasztott szerencsés engedhette útjára a rigót.

A „madárles” után élményekkel, értékes információkkal gazdagodva tértek vissza az iskolába a gyerekek, akik reméljük, hogy a madarak és a nekik otthont biztosító fáknak is védőivé válnak (felnőttként is!).

A képek nézegetése közben érdemes figyelni a gyerekek arckifejezését is!

Leave a Reply

Exit mobile version