Menu
in

Diszkóbaleset

Eljutott Szarvasra is az a figyelemfelkeltő akció, amit korábban már láthattak az érdeklődők Békéscsabán, és ami olyan hétköznapi – pontosabban hétvégi – történést dolgoz fel, amit nemhogy senki sem szeretne átélni, de még az ellenségének sem kíván az ember. Egy hétvégi diszkóbalesetről van szó, mikor a spicces és drog hatása alatt álló fiatalok – hatan egy autóban – útban az egyik szórakozóhelyről a másikra balesetet szenvednek.

 Az egész történéssorozat nagyon profin, életszerűen lett felvezetve családi, baráti és szórakozóhelyi beszélgetések bejátszásával. A megjelent nagyszámú közönség természetesen már csak a baj megtörténte pillanatában tudott vizuálisan is bekapcsolódni a történetbe, amikor is az ittas és bekábítószerezett sofőr egy útkereszteződésben egy házaspár autója elé hajtott, amiben egy 5 hónapos terhes nő ült. Aki már látott, okozott, vagy szenvedett el balesetet, és hívott segítséget, az tudhatja, hogy ilyenkor mi történik, aki nem, az most megtudhatta. A különbség mindössze annyi, hogy elszenvedőként ilyenkor úgy tűnik, hogy az idő szinte megáll, amíg megérkezik a szakértő segítség.  Szerencsére ez a baleset a Mentőállomáshoz és a Tűzoltósághoz mindössze egy sarokra történt, így itt most nem kellett sokat várni, a segélyhívást követően hamarosan megérkeztek a Rendőrséggel együtt, hogy szakszerűen lássák el a sérülteket, és kezeljék a helyzetet. A Tűzoltók olyan szerszámkészletet vonultattak fel, amit ha szerencséje van az embernek, soha sem lát. Pillanatok alatt kabrióvá alakították a kiszuperált 1200-es Ladát, amiből kiemelték a fiatal sofőrt, akinél már csak a halál beálltát tudta megállapítani a mentőorvos. Bejátszották azt is, hogy hogyan értesíti a Rendőrség a szülőket, hogy fiuk autóbalesetben meghalt. Mindannyian reménykedjünk, hogy utoljára hallottuk! Megrázó volt, ahogy az édesanya a helyszínre ért, majd megérkeztek a halottszállítók, és koporsóba helyezték az elhunyt fiút. A tömeg annyira a hatása alatt maradt az előadásnak, hogy mikor már minden lezajlott, még azt is lélegzetvisszafojtva nézte, amint a történeti hűség kedvéért egy fiatal helyszínelő krétával és mérőszalaggal a kezében elkezdte a nyomok rögzítését. A rend szegény őrének majdnem teljesen el kellett végeznie a munkát, mert a tömegnek csak lassan esett le, hogy vége a megrázó bemutatónak. 

Az előadást nagyon sokan végignézték, nagy valószínűséggel olyanok is, akik a megszemélyesített karakterekhez hasonlóan égetik mindkét végén a gyertyát, esetleg akik adtak már el drogot, vagy a gyerekük adott már el drogot, de fogyasztók biztosan. A kérdés az, hogy kinek és miben változtatja meg a gondolkodásukat ez a gondolatébresztő bemutató, amiben azért nem minden úgy történt, ahogy a valóságban szokott. Jelen esetben a vétkes sofőr halt meg a helyszínen, és nem a vétlen szereplők.

Kis zavart okozott az, mikor megérkezett egy újabb mentő, ami egy, a tömegben rosszul levő lányhoz érkezett. Amellett, hogy a bemutató nagyon szemléletes, megrázó és reméljük tanulságos volt, a Kossuth utca forgalmát is eléggé megrázta, ahol a megszokásból közlekedők nem vették észre a forgalmi rend változására figyelmeztető táblát, így volt tülekedés és dudálás a délelőtt folyamán, ahogy azt egy törzsolvasónk jelezte.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version