Menu
in

Droglabort találtak a miskolci rendőrök Szarvason

Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason – tájékoztatott a rendőrség vasárnap. Egy miskolci közterületi ellenőrzéstől visszagöngyölített szálak egészen a Kőrös holtága mellé vezettek. A miskolci rendőrkapitányság itt őrizetbe vett pénteken két gyanúsítottat, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélést a törvény öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetheti – mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az előzmények kapcsán kifejtette: egy miskolci közterületi ellenőrzésnél a járőrök az utcán éjszaka hátizsákkal sétáló fiatalokra figyeltek fel, akik vadkender – canabis sativa – palántáit vitték magukkal. Az események ettől kezdve felgyorsultak: a miskolci rendőrkapitányság, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkaptányság felderítő osztályának nyomozói a Bükk bevetési alosztállyal kiegészülve június 11-én Szarvason rajtaütöttek a 34 éves Sz.Gy, és a 30 éves L.A. Békés megyei férfiakon.

A két férfit a miskolci rendőrkapitányság nyomozói jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A Békésben megtartott házkutatások során a miskolci nyomozók speedport, hasisgyantát és "leszüretelt" marihuánatöveket, valamint különböző, kábítószer előállításához szükséges kemikáliákat találtak.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke az előzetes adatok szerint meghaladja a tízmillió forintot – ismertette a részleteket. Hozzátette: az ügy érdekességeként említhető, hogy az egyik "vásárló" által pénz helyett letétbe adott nagy értékű Breitling karórát a nyomozók szintén megtalálták az őrizetbe vett dealernél.

A büntetőeljárásban a miskolci nyomozók már több személyt hallgattak ki gyanúsítottként, az ügyben egyébként további nyomozati cselekmények várhatók – jegyezte meg a szóvivő.

forrás: kisalfold.hu

Leave a Reply

Exit mobile version