Menu
in

Edelényi gyerekek a HAKI-ban

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, az árvízsúlytotta Edelényből nyaral nálunk egy busznyi gyerek. Vendéglátóik, az Emberöltő Alapítvány és az Ifjúsági Tábor személyzete igyekszik mindenben kedvükre tenni. Tegnap a HAKI felé araszoló csoportjukkal futottam össze, ahol pár kép erejéig igénybe vettem türelmüket. Váradiné Kintzly Ágnes, a vendéglátó, arra a kérdésünkre, hogy hogyan kapcsolódik egy kutató intézet az árvízkárosult gyerekek programjába, elmondta, hogy mikor értesült az itt nyaraló edelényiekről, felhívta Babák Mihálynét, hogy hogy tudna segíteni a szervezőknek. Így lett a Halászati és Öntözési Kutatóintézet az egyik délutáni program helyszíne, ahol mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő programot. Voltak, akik az Intézet munkájáról néztek filmeket a konferenciateremben, majd megnézhették a halkeltető és nevelő üzemet, amit csak recirknek ismernek a szarvasiak. A könyvtár többi helyiségében a Szarvasi Kézműves Egyesület tagjai segítségével gyöngyöztek – de még a fiúk is -, kukorica csuhéból bábokat, illetve fonatokat készíthettek.

A 38 gyerek komoly erőpróbának volt kitéve, mert 14 tepsi sütemény várta őket. Ebből hetet az Ótemplomi Szeretetszolgálat küldött, a többit a Kézműves Egyesület hölgytagjai sütöttek. Természetesen ennyi sütit nem tudtak elfogyasztani, de Váradiné becsomagolta a maradékot, és utánuk vitte a táborba.

Komolyan résen kell lenniük az edelényi gyerekeknek egy olyan közegben, ahol mindenki ki akar tenni magáért, és az agyonnyaraltatás módszerétől sem visszariadva akarja feledtetni velük az otthoni szörnyűséget.

Leave a Reply

Exit mobile version