Menu
in

Fedezzük fel a Délvidéket!

Intézményünk, Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye Székely Mihály Szakképző Iskolája két pályázatot nyújtott be az Apáczai Közalapítvány „Határtalanul!” programjára. Mindkét pályázatunk sikeres volt. A Tanulmányutak szomszédos országokba: Fedezzük fel a Délvidéket! című pályázat megvalósítására 2010. július 5.-8. között került sor. A tanulmányutat, amelynek keretében 42 szakképzésben tanuló diák utazott Szerbiába, az Apáczai Közalapítvány 1.509.000. Ft-tal támogatta. Az utazás célterülete a Délvidék, a program célja pedig a határon túli magyar és a magyarországi diákok közötti személyes kapcsolatok kialakítása volt.

Elsőként a palicsi tavat és környékét tekintettük meg, majd Szabadkán megnéztük a szecessziós stílusban épült városházát. Városnéző sétánkat azonban hatalmas jégeső szakította félbe, így Újvidéken csak a péterváradi erődrendszer megtekintésére volt lehetőségünk. Késő este érkeztünk Székelykevére, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Ebben a faluban a lakosság 90%-a magyar, és nagyon sokan foglalkoznak falusi turizmussal.

Második napon Belgrádba utaztunk, és izgatottan vártuk, hogy a történelemkönyvekből ismert nándorfehérvári diadal helyszínét megtekinthessük. A várból szép kilátás tárult szemünk elé a Duna és Száva torkolatára. Délután Zimonyban a Hunyadi toronynál helyeztük el iskolánk koszorúját. Magyarként szomorúan szemléltük az emlékmű elhanyagoltságát, hiába kerestük a tornyon a magyar címert. Trianon után, mint más határon kívülre került emlékművet, ezt is megcsonkították, a magyar címert eltávolították róla. Hazafelé megcsodáltuk Szendrő várának Duna fölé magasló tornyait.

Harmadik napon csodálatos látványban volt részünk. Buszos kirándulást tettünk a Duna egyik legszebb részén, a Kazán szorosban. Utunk egészen a Vaskapu erőműig vezetett. Az út másik érdekessége az volt, hogy az autóút a galambóci vár alatt vezetett. Este a vendéglátásban tanuló diákjaink Dani Ernő, helyi turisztikai szakember segítségével pusztapörköltet készítettek, majd fel is szolgálták azt.

Utolsó nap korán keltünk, mert hosszú út állt előttünk. Fehértemplom és Versec megtekintése után megérkeztünk Adára, ahol felvettük a kapcsolatot egy magyar középiskolával. Az adai Műszaki Iskola igazgatója és tanárai szívélyesen fogadtak bennünket, bemutatták az iskolát, a tanműhelyeket és a sportcsarnokot. Szembesültünk a határon túli magyar szakképző iskolák közös problémájával, hogy nincsenek magyar nyelvű szakmai könyveik. Ezen úgy szeretnénk segíteni, hogy diákjainkkal közösen gyűjtünk nekik magyar nyelvű tankönyveket. Elfogadták meghívásunkat a szeptemberben megrendezésre kerülő Szilvanap társrendezvényére, iskolánk Szakmai Napjaira.

Élményekben gazdagon tértek haza diákjaink a Vajdaságból, és már útközben jelezték, hogy más határon túli magyar vidékeket is megismernének, szívesen vennének részt ehhez hasonló tanulmányi utakon. Örömünkre szolgál, hogy erre már nem is kell sokat várni, hiszen szeptemberben az Apáczai Közalapítvány másik nyertes pályázatával iskolánk 20 diákja utazhat Erdélybe, Csíkdánfalvára.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Székely Mihály Szakképzésért Alapítványnak, hogy az utazással járó egyéb költségeinkhez hozzájárult. 

Leave a Reply

Exit mobile version