Menu
in

Boldogkő bevétele

boldogko100812

boldogko100812Kutas Ferenc meséje

A Boldogkőváralja község feletti, ovális alakú  hegy tetején  Boldogkő vára emelkedik a magasba. A vár története meglehetősen bonyolult, és a fennmaradt oklevelek szerint is nehezen követhető.  Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte.

A vár először egy oklevélben Castrum Boldua néven szerepel, de nevezték Bolduakev, Bodókheő, Bodókő várának, végül Boldogkő vára lett. A néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja, aki IV. Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől.

Boldogkő várát IV. Béla király engedélyével építtették első tulajdonosai. A történelem során cserével, eladással, ajándékozással, ostrommal, házassággal, cselszövéssel és egyéb módokon került a különböző királyi, ill. nemesi családok birtokába. Olykor bővítették, olykor lerombolták, de – mint ez a képeken is látható, romos állapotban – napjainkig fennmaradt.

Régészeti feltárása 1963-ban indult meg. A helyreállítás, állagmegóvás után az egykori palotarészben turistaszállót alakítottak ki. A festői fekvésű vár kedvelt kirándulási célpont lett. A 90-es évek elején a turistaszálló megszűnt. A vár jelenleg az önkormányzat kezelésében van.

2002-ben újabb nagy rekonstrukciós munkálatok és ásatások kezdődtek. A  két torony védőtetőt kapott, az alsó udvar falán körben körülbelül 100 m hosszú gyilokjáró épült, amelyről nagyszerű kilátás nyílik a lőréseken át a nyugati, illetve az északi irányba. Az “oroszlánsziklán” egy sziklakijáró épült (jelenleg zárva). A vár pincéjének és a vár- borozónak föld alatti összekötésével (20 m szintkülönbség) lehetővé vált, hogy a látványosságok megtekintése után a fáradt érdeklődő egyenesen a hűvös várborozóba jusson. A Boldogkői vár megújult formában várja az ide érkező turistákat.

Leave a Reply

Exit mobile version