Menu
in

Drága Nagymami…

2010-08-17-én délután 17.45 körül történt az eset. Feleségemmel és két kisfiammal (5, 2 évesek) voltam. Éppen siettünk be a telekről, Nyúlzugból, mikor előttünk egy autó közlekedett. Amikor a betonozott út véget ért, mindketten a földgáton folytattuk utunkat a város felé. A gát ezen szakaszán az út két felé ágazik, majd ismét egyben folytatódik. Ezen a szakaszon, mivel az előttünk haladó autó nagyon lassan haladt a másik sávon megelőztük. Amikor a két autó egymás mellett haladt külön sávon a sofőr vadul üvöltve ’ a jó kurva anyád ’ mondatot használta teljesen érthetően, hiszen feleségem felől le volt eresztve az ablak. Ekkor már felismertem Szarvas „ tiszteletben álló” közéleti személyiségét, aki jelenleg is egy városi intézmény vezetője. A gátról legurulva megálltam a műúton és vártam a „tiszteletben állót”, hogy megbeszéljük mi a probléma. Arra nem volt hajlandó, hogy megálljon, autójából még vadul integetett. Így sajnos nem tudtam elmagyarázni 5 és 2 éves gyermekeimnek, hogy mi volt bácsi baja a nagymamájukkal.

Azért írtam le ezt az esetet, hogyha valakinek a gyermekei hasonló dologban részesülnek ne féljenek elmenni a nagymamájukkal abba az intézménybe, csak azért mert a vezetője nem szereti a nagymamát!

Kugyela László
Szarvas

Leave a Reply

Exit mobile version