Menu
in

Rehabilitálják a Köröst

20100909-_MG_5526

Ismét akcióba lépett a békalencse-kommandó. Ezúttal a sajtótájékoztató keretében mutatták be, hogy milyen tervek születtek a Körös holtág rendbetételére.

Nagy kincsünk a Körös, kezdte Kiszely Mihály alpolgármester a Körös rehabilitációjáról szóló sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Polgármesteri Hivatal tanácskozójában.

Elsőként Galambos Imre, a Mezőgazdaság Bizottság elnöke, az 1836-os Anna ligeti átvágásnál kezdte történelmi ismereteink gyarapítását, amikor az élő ágról levágták a ma csak Bikazugi-ágként ismert nagyon hangulatos részt. A Képviselő Úr történelmi áttekintéseit mindig nagy érdeklődéssel hallgatjuk, mert bár ritkán rövidek, de régi vizes szakemberként rengeteg információt tud a Körösről. 1888-ban kiásták a komp és a Duzzasztó közötti szakaszt, amivel létrejött a jelenlegi holtág, aminek többféle funkciója volt, többek között a belvizek befogadása, amit ma már 1000 négyzetkilométernyi területről kell levezetnie, de sok más szerep mellett funkcionált lóúsztatóként is. A levezetést egy másodpercenként 1,5 köbméter kapacitású gőzszivattyúval végezték. A sokféle funkciónak, ill. A behozott tisztítatlan szennyvizeknek az lett az eredménye, hogy az ág eutrofizálódot. Emellett előszeretettel említette a HAKI-ágon – Bikazugi-ág déli része, ami a HAKI kezelésében van – folyó kacsatenyésztést, mint feliszapolódás forrását. Azon az ágon 20 éve nincs kacsatenyésztés, pontosabban ipari méretű. Valóban volt olyan év, amikor mintegy 100000 kacsa fordult meg az Intézet szakaszán, de annak két évtizede vége. Annak is hét éve vége, hogy egy utódkáefté még nevelt kacsákat, de azt már csak olyan évi 1000-es darabszám mellett. A feliszapolódás más, de ne vegyük el a sikerélményt projektet előkészítők elől. Az biztos, hogy azon a szakaszon 1,5 méterrel magasabb az iszapszint, mint kellene, annyira, hogy a téli vízállásnál nincs víz az iszap felett. “A HAKI halkísérleteket végzett, ezért olyan vízminőséget kellett a Holtágban biztosítani, ezért az elöregedett”. Ebben az egyben valószínűleg téved Galambos Imre, ugyanis egészen pontos információim vannak arról, hogy a HAKI, bár a nevében benne van, hogy Kutatóintézet, ennek ellenére sohasem végzett olyan kísérleteket, hogy hogyan lehet mocsárban halat tartani.

A rehabilitáció tervezett első projektje a Hármas-Körösön található uszadékterelő merülőfal átépítése, modernebbé tétele lesz. A második projekt a szivornyák tápcsatornájának a kotrása lesz. A harmadik a Petőfi utca végén levő, annak idején lóúsztatóként is használt kanyar rehabilitációja, aminek során feltöltik és parkosítják a részt. A negyedik a Holtág kotrása lesz. Hatodikként az egykori Haki-híd helyén levő vízkormányozómű átépítése lesz, ami lehetővé teszi majd azt is, hogy a Katalin II. Át tudjon úszni alatta. Végre! A hetedik a szentandrási torkolati zsilip átépítése lesz árvízi biztonsági szempontok figyelembevételével. A horgai áteresz átépítésének és a Siratói-ág kotrásával az ág vízminősége javulni fog.

Kiszely Mihály elmondta, hogy ezt a tervet az Önkormányzat és a KÖRKÖVIZIG közösen állította össze, pályázni fognak rá, és remélhetőleg megnyerik. A rehabilitációra már nyújtottunk be pályázatot, de  visszadobtak.

Hetényi István, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke turisztikai szempontok szerint vizsgálta legnagyobb kincsünket, a Köröst, ami legnagyobb vonzerőnk. Voltak már korábban kotrások, amiknek a hatása még mindig érezhető. Hetényi István is megismételte a HAKI-ág állapotának szerepét a Körös alsó szakaszára, aminek a kotrása mintegy 650 millió forintba kerül majd. A vízinövények jelenléte egyébként azt jelenti, hogy a víz minőségével nincs baj. A baj azzal van, hogy a turisták nem békalencsepályát látni jönnek ide, hanem fürödni, horgászni, és a kettő nem összeegyeztethető. Ez az egyébként igen látványos állapot most a turistaszezon csúcsán következett be. A Holtág terhelése persze nő a turizmus növekedésével, pl. a horgászok etetési szokásaitól. Vannak még kóbor szennyvizek, aminek felderítése és szankcionálása jegyzői hatáskörbe került, jelentette ki Hetényi István.

A békalencsére egyébként ipart is lehetne alapítani. Bioethanolt lehet készíteni belőle, biogázt lehet belőle erjeszteni, takarmányozási célra is használható, ill. komposztálni lehetne.

Várjuk a fejleményeket!

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version