Menu
in

Baj van, nagy baj

100927foci

100927fociHódmezővásárhelyre látogatott a Szarvasi FC csapata. A szintén gyengélkedő vásárhelyiek ellen újra csatasorba állt a sérüléséből felépülő Závoda, Somogyi mester pedig már a negyedik embert próbálta ki a balhátvéd szerepkörében, így a Kiri-Truczka, Pákozdi, Petykó, Terhes-Erdősi, Klimaj, Závoda, Nagy-ifj.Somogyi, Bány összeállítású csapat futott ki a gyepre az ódon hangulatú stadionban.

Nem jól indult a találkozó, Petykó kezezése miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak, de Kiri bravúrral hárított.

Aztán egy nevetséges gólt kaptunk, Rácz közelről talált a kapuba.

Mi Somogyi révén csak kapufáig jutottunk, a sárgák pedig Kökény bombagóljával már kétgólos előnyt könyvelhettek el.

Ismét csak Kirin múlt, hogy nem dőlt el végleg a mérkőzés az első játékrészben.

A vásárhelyi kapu előtt lökdösődés alakult ki, amelynek végén Sipos és Závoda is indulhatott zuhanyozni.

A második félidőt jól kezdtük és Bány gyönyörű szabadrúgás góljával szépítettünk. Ám újabb buta védekezési hiba, és Bata révén 3-1 oda.

Bány felesleges kezezésénél összetehettük a kezünket, hogy Mozsár sportárs nem küldte le a pályáról Tamást.

Kökény újabb fejesgólja végképp megpecsételte a sorsunkat, közben Klimaj Zolit kiállították, zajlottak az események. Pályára lépett Kiszel, Rácz és Győri de ez már nem osztott.

Marton újabb góljára Soma szépségdíjas góllal válaszolt.

5-2 a vége egy semleges néző vörösre tapsolhatta a tenyerét. Volt itt minden 7 gól, 3 kiállítás, 8 sárga. A három tucat szarvasi szurkoló viszont búslakodhatott.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző SZFC:
– Az első negyed órát átaludtunk utána hiába próbáltunk meg ritmust váltani ez már csak az eredmény kozmetikázásához volt elég. A hazai csapat minden támogatást megkapott a játékvezetőtől, a védelmünk teljes csődöt mondott, ráadásul fegyelmezetlenek voltunk. Így nem lehetett más a vége, mint nagyarányú vereség.

Kandó Róbert vezetőedző HFC:
-Nem számítottunk ilyen könnyű mérkőzésre, az első negyed órában öt gólt is rúghattunk volna, utána kicsit leült a csapat, de szerencsére a szarvasiak fegyelmezetlenül játszottak, amit kihasználtunk és akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.

Az elmúlt szezonban ez a csapat kivívta a szarvasi futball szurkolók figyelmét. Csapategység, küzdőszellem, győzni akarás, ezek a pozitív tulajdonságok tették szerethetővé a gárdát. Ezt nagyon hamar le lehet rombolni pár meccs alatt. Úgy vélem itt a fejekben van a baj, mentálisan gyenge a csapat, kishitűen, idegesen játszik. Játékosnak, edzőnek, vezetőnek és szurkolónak együtt kell a gödörből kimászni, mert különben tényleg nagy bajok lesznek.

Hódmezővásárhelyről tudósított: Gunda Atilla

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version