Menu
in

Kutatók, halak, gyermekek

benka100929

benka100929A HAKI dolgozóinak jóvoltából az idén sikerült- a Bacsó utcai óvoda  nagy- és középső csoportos gyermekeivel- a Kutatók Éjszakája programhoz csatlakozni.

Kis „kutatóink” már korán reggel nagy izgalommal várták a busz érkezését, ami a kutatóintézet területére repített minket. Kilenc óra után nem sokkal kezdődtek az izgalmas programok, amelyek sok csodát és érdekességet rejtettek számunkra.

Bemutatták a dobó hálós halászatot, az így kifogott lénai tokhalat a gyermekek alaposan szemügyre vehették, száját csak hosszas keresgélés után sikerült megtalálniuk. Majd megetettük a mindig éhes, és türelmetlen afrikai harcsák hadát. Ez után következett a „halsimogatás”, busát, harcsát, amúrt, és pontyot tapogattunk, szaglásztunk. Pikkelyeket válogattunk, megismerhettük a vizeinkben élő halfajokat, s egy akváriumban szemügyre vehettük a távoli országok jellegzetes „tátogóit”.

Pihenés képen egy kis kézműves tevékenység következett. Halakat hajtogattunk, és ragasztottunk rizsszemekből. S miért pont rizsből? Megtudtuk, hogy a hal és a rizs nem csak a tányérunkon, de élőhelyükön is jól megférnek egymás mellett.

A délelőtt során minden érzékszervünk igénybe volt véve, tapintottunk, szagoltunk, és láttunk sok érdekességet. Bár akárhogy figyeltünk a halak „énekét” nem sikerült meghallanunk, a sok érdekes információ a hallásunkat így is igénybe vette. Legvégül a hosszas séta és a parkban való szaladgálás után ízlelő bimbóink is sorra kerültek, megkóstoltuk milyen az afrikai harcsa íze, ha bundába rejtik.

Kis kutatóink rengeteg élménnyel gazdagodtak, amit lázasan osztottak meg szüleikkel.

Köszönjük a HAKI-nak a gondosan megszervezett napot, a sok csodát, az odafigyelést, és a lehetőséget.

A Bacsó utcai óvodások apraja és nagyja!

Czifráné Petrovszki Anita
óvodai munkaközösség-vezető

Leave a Reply

Exit mobile version