in

Szamurájok a városban

101001japan

101001japanJapán kulturális hét kezdődött a városban. Gergely László, a Cervinus Teátrum rendezője már a nyár óta szervezi ezt az interkulturális rendezvénysorozatot, ami tegnap este vette kezdetét. Az előjelekből már sejteni lehetett, hogy valami készül a sushi országával kapcsolatban, mert a Vajda Péter Művelődési Központ előtt egy igazi modern szamuráj, egy hibrid Honda CR-Z figyel már második napja, ill. a zászlórudak egyikén egy japán zászló is helyet kapott.

Négy óra után kétszemélyes küldöttség érkezett a felkelő nap országából, akiket Gergely László és Szenes János, a Cervinus Teátrum igazgatója fogadott a Polgármesteri Hivatal előtt. A vendégeknek még volt idejük a hét megnyitójáig, így a vendéglátók megmutatták nekik az épülő víziszínpadot, majd a Tessedik Sámuel Múzeumba hajtottak, ahol a küldöttséget már várta Babák Mihály polgármester, aki megnyitójában párhuzamot vont a két ország története között, majd csodálatát fejezte ki a japán művészetek, munkakultúra és az új iránti fogékonyság iránt, majd Kunihiko Yasuda, a japán nagykövetség kulturális osztályának vezetője tökéletes magyarsággal köszöntötte az érdeklődőket. A kiállításon a japán színház kellékei láthatók.

A hét második állomása 19 órakor a Vajda Péter Művelődési Központ aulájában volt, ahol a Japán-Magyar Kulturális és Baráti Kapcsolatok Társaságának gyűjtéséből láthatunk kiállítást, ill. egy fotókiállítást Japán egyik vidéki prefektúrájának, megyéjének életéből, természeti szépségeiről. Miután ezen a megnyitón is megcsodálhattuk Kunihiko Yasuda hibátlan magyartudását, a közönség bevonult a Cervinus Teátrum Szamuráj Credo című passiójátékára, amihez a rendezők igazán mellékelhettek volna egy kupica szakét.

A japán hét minden nap tartogat érdekességeket, tájékozódjanak a programokról beharangozónkban, ill. tekintsék meg a héten látható kiállításokat!

Vélemény, hozzászólás?

101001idosek

Ma van az idősek világnapja

101002bartha

Az aradi 13-ra emlékeztek Furugyban