Menu
in

Cigánytemetés – a másik oldal

101121testuleti

101121testuletiBár több olvasói megkeresést kaptunk a közelmúltban lezajlott „fieszta jellegű” cigánytemetéssel kapcsolatban, de igazából úgy voltunk vele, hogy ez nem az a téma, amivel olvasottságott szeretnénk generálni.

A legutóbbi testületi ülésen azonban Dernovics László képviselő úr intézményesítette felszólalásával a szarvasi lakosok felháborodását, a legutóbbival kapcsolatban, amikor az egész város egyébként is járhatatlan volt az útjavítások miatt. „Ha ezt egy magyar ember csinálta volna, akkor az nem biztos, hogy kapott volna engedélyt”, jelentette ki képviselőnk.

Személy szerint Babák Mihályt is felháborította a dolog. Mint kiderült, őt is többen megkeresték ezzel kapcsolatban a felháborodott szarvasiak. Számára csak az a kérdés, hogy „ki fizette a révészt”. Kijelentette, hogy ha ezt közpénzből biztosították, akkor feljelenti azt, aki ezt kiadta intézkedésbe. „Karnevált nem fogunk közpénzből finanszírozni, mert az embereknek már tele van a hócipőjük egy-két dologgal. Ha ezt szó nélkül hagyjuk, akkor katasztrófa lesz” mondta a Polgármester Úr.

Az államtitkártól  ígéretet kapott arra, hogy ha az év végéig nem lesz előrelépés a már régen igényelt négy körzeti megbízott és a húsz fős rendőri létszámhiány pótlásával kapcsolatban, akkor zárja rövidre a dolgot, és egyenesen Pintér Sándorhoz terjessze be igényét. „ Engem nem érdekel az ország sorsa, mi itt Szarvasért vagyunk felelősek, meg a térségért. Oldják meg! Elég volt! Elég volt abból, hogy pénzbehajtás folyik, és a külterületen egy rendőr sincsen. Az öregasszonyok meg félnek… a külterületen csak a polgárőrök járnak” – jelentette ki Babák Mihály.

„Az az alkalom, ami egy gyászhoz kapcsolódott, az nyíltszíni provokálása volt Szarvas lakosságának. Pofájába köptek az egész szarvasi polgárságnak, hogy lám, mi ezt is megengedhetjük magunknak”, mondta a Polgármester. „A Béke lakótelepen élő embereket végtelenül felháborította az eset. Az én pofámba ne köpködjön senki sem, meg annak a néhányszáz embernek, akik a Béke lakótelepen lakik”, mondta városunk első embere.

Felháborodottan mondta el azt a másik esetet is, mikor a tanyagondnoki szolgálat autójának betörték az ablakát, mert közterületen a Rákóczi utcai házuk előtt levő közterületi parkolóba állt az önkormányzati járművel.

Babák Mihályhoz azonnal csatlakozott Gajdos Attila is, akihez szintén érkezett felháborodott bejelentés, és azonnal kiegészítette a polgármesterünket azzal, hogy számtalan ittas gépjárművezetőről számoltak be a szemtanúk. Amikor jelen lesz a Rendőrkapitány, akkor fel fogják neki tenni a kérdést, mondta a jobbikos képviselő.

A felvételt a Szarvasi Kábeltelevízió rögzítette a november 18-i testületi ülésen.

{youtube}JiUYMMTyOLE{/youtube}

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version