Menu
in

Pihenőpark a város szélén

101219park

101219parkA szombat délutáni hóesés ugyan elintézte a lakossági fórumnak azt részét, amit a Martinovics utca elejére tervezett pihenőparkkal kapcsolatban hirdetett meg  a Szarvasi Városszépítő Egyesület elnöke, Váradiné Dr. Kintzly Ágnes és Hodálik Pál alpolgármester a helyszínre, de a Cigány Közösségi Házban tartott tájékoztatóval már nem dacolhattak az elemek sem. A Zöldövezet című pályázaton indult a város és az egyesület, és bizakodásra ad okot, hogy annak a második fordulójára is meghívást kaptak. A 80%-os támogatási intenzitású pályázati kiírás szerint a városon belüli, használaton kívüli közterületek parkká alakítására lehet támogatást nyerni. A városvédők és az Önkormányzat a lakossággal karöltve szeretné ezt megvalósítani úgy, hogy a mellette levő belvíztározó rekonstrukciójával lehetne kerek egész a projekt, mondta el Váradiné dr. Kintzly Ágnes. A lakosság először is azzal tudna segíteni, hogy a mellékelt kérdőívet kitölti, és december 31-ig beadja a Polgármesteri Hivatal portájára. Ezeket összesítik, és ennek ismeretében tudják beadni majd a pályázatot.

Hodálik Pál, a körzet képviselője szerint a későbbiekben játszóteret is lehet majd létesíteni ezen a zöldterületen, de alkalmas lesz ez a 3-4000 négyzetméternyi zöldterület közösségi eseményekre, pihenésre és sportolásra is.

Leave a Reply

Exit mobile version