Menu
in

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

110301jobbik

110301jobbikA Himnusz eléneklése után Gajdos Attila, a szarvasi Jobbik alelnöke, önkormányzati képviselő nyitotta meg azt a megemlékezést, amin a kommunizmus áldozataira emlékeztek. Az öt éve közadakozásból állított kopjafa előtt emlékezett nagyszüleire, akik szintén áldozatai voltak ennek a kornak. Gajdos Attila egyik dédapja a második világháború előtt képviselő volt, mint ő most, és az orosz csapatok beérkeztekor kivezényelték a Káka melletti szovjet reptérre, és ő ott is halt meg, míg a nagyapjától a földjeit vették el, és aki ezután kénytelen volt a saját földjein dolgozni immár téesztagként.

Az emlékezés után a napi politikát ostorozta, mert mind a mai napig nem tették rendbe e kérdést. Sőt, ahelyett, hogy eltiltották volna a politikai szerepléstől a korábbi kormánypárt tagjait, hagyták őket három cikluson keresztül kormányozni, és biztos abban, hogy a mostani kormány is “el fogja sikkasztani azokat a lépéseket, amiket húsz éve meg kellett volna tenni”.

Wass Albert Intelem című verse után Samu Tamás Gergő, országgyűlési képviselőnk is a kommunizmus 100 millió áldozatára emlékezett. Ő nem csak a megölteket, de a bebörtönzötteket, téeszesítetteket és a szellemileg börtönbezártakat is a kommunista diktatúrák áldozatainak tekintette. A Jobbik feladatának tekinti, hogy Marx, Engels, Trockij és Gyurcsány ideológiáját végleg átadják a múltnak.

A megemlékezést koszorúzás zárta.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version