Menu
in

Határon túliak Furugyban

110320bartha

110320barthaA Polgármesteri Hivatal tárgyalójában szombat délelőttjén Besenczy Zoltán alpolgármester fogadta azokat a Magyarlapádról, Kishegyesről és Viskről érkezett küldöttségeket, akik a határon túli magyar gyerekek nyári táborozását jöttek el egyeztetni, aminek a furugyi Bartha-porták adnak majd helyet. Pályáztak és nyertek, de ahogy azt a vendéglátó családot képviselő ifjabb Bartha Árpád elmondta, nem az a lényeg, hogy az EU elfogadja az elszámolást, hanem hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és büszkék lehessenek, hogy meg tudtak egy ilyen átfogó programot rendezni.

Az idén a Délvidékkel és Erdéllyel kezdenek, de jövőre Kárpátaljával majd a Felvidékkel is kibővítenék a kört, ahonnan gyerekek érkezhetnének nyári táborozásra. A kárpátaljai Viskről már érkezett is néhány megfigyelő, aki szívesen beszállnának a szervezésbe.

A munkamegbeszélésen a határon túliak mellett eljöttek a Szlovák Általános Iskola, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és a békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola által delegált megfigyelők is, de itt volt Csasztvan András a Vajda Péter Művelődési Központ részéről, valamint Sinka Imre szentandrási polgármester is, aki egyben Furugy első embere is, és aki már tegnap fogadta a küldöttségeket. A szarvasi kezdés után a Bartha-portákon ebéddel folytatódott a megbeszélés, majd ismét munka következett.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version