Menu
in

Mi lesz a gimivel?

110324testuleti

110324testuletiVisszatérő és érdekes témát érintett Babák Mihály polgármester a tegnapi testületi ülésen, amikor azoknak a Szarvason keringő mendemondáknak a végére próbált meg pontot tenni, hogy a város megszünteti a 8 osztályos gimnáziumot. A gyereklétszám csökken, kenyérharc folyik az iskolák között. Nem tudja tolerálni, mikor az intézmények rossz hírbe keverik a másikat. Az országban egyedülálló, hogy egy ekkora városban négyféle választási lehetősége legyen  a szülőknek, amikor iskolába szeretné íratni a gyereket.

Polgármesterünk elmondta, amennyiben 30 gyerek jelentkezik, indulni fog osztály. A harminc fő a számított létszám, ami eltérhet a tényleges létszámtól, mert vannak olyan, pl. a speciális nevelésű igényű diákok, akik a számított létszámba két-három főt jelentenek. Abban az esetben, ha a létszám mégsem érné el, de megközelítené a 30 főt, a fenntartó engedélyét kell kérniük. Babák Mihály kijelentette – nem fognak kalmárkodni semmivel, ami a gyerekekkel kapcsolatos.

A saját fenntartású általános iskolával az egykori Fő térivel, ma Vajda Péter Intézmény Általános Iskolájával kapcsolatban megjegyezte, nem biztos, hogy összejön az előirányzott két osztálynyi elsős, de a lehetőség nyitva van. Arra kérte az első évfolyamokat indító négy iskolát, hogy versenyezzenek a gyerekekért, de ne egymás pocskondiázásával, hanem a minőségibb munkával, oktatással.

A gimnáziumot ismét a bizonytalanság felhője lengi körül. Ezt eloszlatandó Babák Mihály kijelentette, hogy a városnak nincs szüksége két gimnáziumra. Van egy történelmi gimnáziumunk 230 éve, ami jó, és amire viszont szükségünk van. Valamilyen formában, de nem biztos, hogy önkormányzati fenntartásban van szükség rá. Amennyiben szóba kerülne a fenntartó változása, azt a város lakosságával széles körben és a tanárokkal is egyeztetve lenne. Egy biztos, olyan megoldást fognak választani, ami a gyerekek érdekeit a legjobban szolgálja.

Leave a Reply

Exit mobile version