Menu
in

László Attila bűnös

110412ujmg

110412ujmgElső fokon lezárult ma László Attila pere a Szarvasi Városi Bíróságon, ahol gyülekezési jog megsértése ügyében folyt ellene eljárás az elmúlt év vége óta. A többször elnapolt tárgyalássorozat végén dr. Dani Dóra bírónő bűnösnek találta gyülekezési joggal való visszaélés bűntettében, és egy év próbára bocsátásra ítélte, valamint 7307 forint eljárási költség megfizetésére kötelezte, amit a vádat képviselő dr. Juhosné dr. Pleskó Ágnes ügyész el is fogadott, de ami ellen a vádlott és ügyvédje, dr. Borbély Andrea pár másodperces tanácskozás után fellebbezést nyújtott be.

A döntés indoklásában dr. Dani Dóra bírónő elmondta, hogy a Szervezeti és Szolgálati Szabályzat valamint az Alapszabály léte és tartalma által bizonyítottnak látja, hogy társadalmi szervezet és nem személyi közösség az Új Magyar Gárda, amit alátámaszt továbbá az is, hogy napiparancsban kommunikált a kapitány a tagokkal.

A bizonyítás során online bizonyítékokat is felhasznált az Ügyészség képviselője, amiben László Attila rasszista kijelentéseket tett, amit a Vádlott úgy magyarázott, hogy ő csak a békés egymás mellett élésre akarta buzdítani a cigányokat, miszerint “vessék ki maguk közül a bűnöző életmódot folytatókat, és azokat, akik a gyerekeiket is erre nevelik”. Dr. Dani Dóra bírónő nem vitatta, hogy a közrend erősítésre szorul, nem vitatta hogy a közrend ellen vetők között vannak roma származásúak, de László Attila nem a közrend általános megszilárdításáért, hanem kiemelten a romák bűnözése ellen lépett fel rasszista módon, a megfélemlítés eszközével, ami a demokrácia lényegéhez tartozó közrendet és köznyugalmat zavarta. Az ítélethozatalnál a Bírónő az elkövetéskor és a jelenleg érvényben levő jogszabályok közül az enyhébbet alkalmazta, annak is a legalacsonyabb tételét mikor egy év próbára bocsátotta László Attilát. A büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy a Vádlott egy kiskorú, ill. egy egyetemista eltartója, valamint büntetlen előéletű, amit egyébként dr. Juhosné dr. Pleskó Ágnes ügyész is kiemelt vádbeszédében.

Aki végigkövette a tárgyalást, laikusként is azt tapasztalhatta, hogy nem folyt boszorkányüldözés az ügy során, és a végén egy mindenki számára elfogadható ítélet született, amit természetesen László Attila és védője megfellebbezett, így másodfokon a Békés Megyei Bíróságon folytatódik majd a per. Az ítélet kihirdetésekor sem a teremben helyetfoglaló csekély számú barát és családtag köréből, sem a vádlott és ügyvédje részéről sem hangzott el egyetlen elégedetlen hang sem. Valószínűleg a beharangozott érdeklődésre való tekintettel egy nagyobb termet jelöltek ki erre a napra, a tárgyaló kongott az ürességtől. Nem voltak most itt nagyobb számban a bajtársak, de a nagy médiaérdeklődés is lelohadt a hónapok alatt, csak a helyi média három képviselője volt kíváncsi az ügyre.

{jomcomment}

Leave a Reply

Exit mobile version