Menu
in

Közös konfirmáció a két szarvasi evangélikus gyülekezetben

110615evang

110615evang2011. június 13-án pünkösd ünnepének második napján nagy tömeg gyűlt össze a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség templomában. Hosszú évek óta először az ótemplomi és az újtemplomi konfirmandusok ugyanazon oltárnál térdeltek ezen a különleges ünnepen. Megerősítés volt ez nemcsak a gyermekek, de a templomot megtöltő gyülekezet számára is, akik megélhették a 133. zsoltár bátorítását: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

Gyülekezeti keretek között 9, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában pedig 26 diák készült hittanórákon a konfimációra Laczi Roland újtemplomi és Horváth Olivér ótemplomi lelkész vezetésével. A vizsgára az iskolában 2011. június 5-én, az újtemplomban pedig június 12-én került sor. A követelmények sikeres teljesítése a konfimációra való bocsátás feltétele, melynek minden konfirmandus eleget tett. Megható és szimbolikus módon minden gyermeket egy-egy presbiter kísért be a templomba, kifejezve, hogy a gyerekek jelenlétének, ünnepének az egész gyülekezet örül.

 

Az istentisztelet két részből állt. Az első úrvacsorára készülvén hangzott el Laczi Roland újtemplomi lelkész igehirdetése. Isten végtelen szeretetéről, amely soha nemcsak a szem előtt lévő dolgokkal törődik, hanem szívünk titkai alapján ítél meg bennünket. Majd a lelkészek minden konfirmandust név szerint bemutattak a gyülekezetnek. A konfirmációi vallástétel elmondása után minden fiatal gyülekezeti tag igei áldással indult el az úton, melyen már önmaguk is felelősséggel tartoznak hitükért, cselekedeteikért.

Ezek után Lázár Zsolt ótemplomi lelkész köszöntője, majd Klenk József ótemplomi és Molnár Pál újtemplomi felügyelők ünnepi beszéde következett. Az istentisztelet második felében először a konfirmandusok részesültek az úrvacsora áldásában. Majd a családtagok, az ünneplő gyülekezet is felsorakozott az oltár előtt. Míg a templomban új tagokkal gyarapodtak gyülekezeteink, az udvaron a megfáradt apróságok játszottak. Ezen a felemelő, mégis vidám délelőttön valóban az Isten teremtett közöttünk egységet. Reméljük áldása még sokáig elkísér bennünket a közös úton.

Erős Vár a Mi Istenünk!

Laczi Anikó

Leave a Reply

Exit mobile version