Menu
in

Arany cigányai

110615arany

110615aranyArany János közismert vígeposzát, A nagyidai cigányokat Gál Tamás színművész és Bodonyi András népzenész adta elő szerdán délelőtt a Cervinus Teátrum színeiben a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében. Ezt az előadópárost már láthattuk korábban is ugyanitt, ám akkor lényegesen többen jöttek el, de a siker most sem maradt el. Az iskola vége és a napsütés párosa komoly alternatívát jelentett egy délelőtti színházlátogatáshoz képest, pedig akik eljöttek jól szórakoztak, legyen az gyerek vagy felnőtt.

Gál Tamás remekül bánt a gyerekekkel mikor bevonta őket a színdarabba. Igaz, a gyerekek kicsit megilletődöttek voltak az elején, de a második félben már kézerdő jelezte, hogy az ovisoknak megtetszett a játék.

Arany darabja szórakoztat is és el is takar. A költő könnyed történetbe bújtatott társadalomkritikája koráról nem fontos egy ilyen meleg délelőttön, mert a fedőtörténet is remek időtöltésnek bizonyult.

A zseniális előadópáros könnyedén a hatása alá vonta, és az előadásba bevonta többnyire fiatal közönségét, de az idősebbek sem ülhették végig rezzenéstelen arccal az komikus jelenteket.

Figyelmébe ajánlom Gál Tamás és Bodonyi András párosát mindazoknak, akik napszaktól függetlenül szeretik a vidámságot, de rossz kedv ellen hatásos ellenszer még krónikus mosolytalanságban szenvedőknek is.

Leave a Reply

Exit mobile version