Menu
in

Város napi kitüntetések

110723varos

110723varosIsmét koszorúzással kezdődött a Szarvas Város Napja alkalmából rendezett ünnepségsorozat. A Letelepedési emlékműnél gyűltek össze a hálás utódok, hogy megemlékezzenek a város, akkor még falu, újratelepítésének 289. évfordulójáról. A koszorúk elhelyezését rövid istentisztelet követte az Evangélikus Ótemplomban, majd átadásra kerültek a Pedagógiai és a Szociális Tevékenységért Díjak. Előbbiekben Lestyan-Goda Pélné, Nagy Istvánné, Sinkovics Mihályné, Szebegyinszki Erzsébet és dr. Sonkolyné Bagi Katalin részesültek. Szociális téren végzett munkájukért Mihaleczné Kovács Mária, Tóth Tamásné és a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, valamint annak  posztumusz változatában Zátonyi János részesült.

Utoljára a Szarvas Városért díjat adták át, amit az idén Molnár Zoli bácsi kapta a városban végzett életen át tartó kimagasló tevékenységéért.

Az átadót követően a jelenlévők a Víziszínpadra siettek, ahol a Cervinus Teátrum Tessedik című ősbemutatójára gyülekeztek a nézők. Az előadás előtt azonban egy merénylet történt. Dr. Melis János jegyző a színpadon fejezte be a templomban kezdett díjátadót. Szarvas Város Jegyzője a deszkákra hívta a Képviselő Testület tagjait, kivéve a mit sem sejtő Polgármestert, akinek az arcának változásaiból lehetett sejteni, hogy nem sejt semmit, de a dolog kezd gyanús lenni neki. Mikor a színpadra szólították, látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát, mert elvesztette a kezdeményezés lehetőségét. A testület őt is Szarvas Városért díjban részesítette a városban végzett kimagasló tevékenységéért. A tőle eddig ismeretlen elcsukló hangon köszönte meg a díjat, és meglepetésében szokatlanul röviden mondott köszönetet érte. De a itt még nem volt vége a megpróbáltatásainak. A Víziszínpad megnyitóján elmesélte, hogy milyen csodálattal nézte gyerekként Szegeden egy hangverseny alkalmával a zenekart vezényló karmestert, és szájából már többször elhangzott, hogy a Képviselőtestület olyan, mint egy zenekar, ő pedig annak a karmestere, amit most a díjat köszönő mondataiban is megismételt. Ekkor állt elő Hodálik Pál alpolgármester, és adott át neki egy pár – egy aranyozott és egy ezüstözött – karmesteri pálcát, az aranyat az ünnep-, az ezüstöt a hétköznapokra ajánlva. A díjat az előbb átvett elismerés kiegészítéseként vehette át a Polgármester, és ami a “Szarvas Város örökös karmestere” címmel járt. És valóra vált a gyermekkori álom! Bevonult a Szarvasi Rezesbanda és Babák Mihály kipróbálhatta a karmesteri pálca hatalmát. Nem kis fába vágta azt, egyből a Kozák Lajos által komponált Szarvas Város indulójának egy részletét vezényelte a zenekarnak természetesen hiba nélkül.

Leave a Reply

Exit mobile version