Menu
in

Országos bajnoki pontok

110731nono

110731nonoA nyári pihenő megkezdése előtt került megrendezésre a XLIV. Országos Gyermekbajnokság Miskolcon. A rendezvény nagyságát jelzi, hogy az ország 56 egyesületet 406 versenyzője nevezett a három napos megmérettetésre. Nevezni előre megadott szintidők alapján lehetett, amit egyedül Nagy Noémi teljesített az év során. Hasonlóan a nagy világversenyekhez, itt is előfutamokat rendeztek, ez alapján a legjobb 8 időeredménnyel rendelkező versenyző jutott a délutáni döntőkben. Noémi már az első napon jelezte, hogy kitűnő formában van. 200 vegyesen 62 induló közül 2.37,77-el az 5., 100 mellen 40 induló közül 1.21,80-al a 6. legjobb idővel jutott a délutáni döntőbe. Valószínű a délelőtti két egyéni csúcsa kicsit kivett az erejéből mert javítani rajtuk már nem tudott, de így is hatalmas eredménynek könyvelhető el a vegyesen elért 6. , mellen elért 8. helye. Másnap sajnos 100 pillangón és 200 mellen nem jutott döntőbe, de mindkettő úszásnemben egyéni csúccsal szorult a 17. illetve 10. pozícióba. A kitűnő egyéni eredmények mellett, Noémi megszerezte Szarvas város újkori úszósportja történetének első országos bajnoki pontjait, amivel az 56 nevezett csapat közül 24 ponttal a 26. helyen végzett a SZUSE!

Gratulálunk!

Zalán Csaba

Leave a Reply

Exit mobile version