Menu
in

Kiütéses győzelem hazai pályán

110926kezi

110926keziRégen látott nézőszám előtt játszotta első hazai NBII-es mérkőzését a Szarvasi NKK. Sérülés miatt hiányzott a keretből Kovács H, Kasik és Horváth . Ennek ellenére elszántan és nagyon jó hangulatban készültek a lányok a hazai bemutatkozásra. A csapatok bemutatása során kiderült, hogy a hazai mérkőzésen debütál a nyáron Kondorosról igazolt Labát Petra kapus, aki a kezdeti megilletődöttség után hasznos tagja volt a pályán lévő együttesnek. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok /12. perc: 7-7/.Ebben a periódusban viszonylag sok technikai hiba jellemezte mindkét csapat játékát. Meglepő módon a meccs fordulópontja akkor következett be, amikor a hazaiak  emberhátrányban is 3 gólt szereztek zsinórban /22. perc: 13-10/. Két gólós, nem megnyugtató, de biztos vezetés tudatában térhetett pihenőre a csapat. Az edzők az öltözőben azt kérték a lányoktól, hogy ne vegyenek vissza a lendületből, a védekezést tovább szigorítva és a technikai hibákat minimálisra csökkentve hozzák a kötelező győzelmet.

A mérkőzés szünetében 1 szál virággal köszöntötte a klub a hajdan nagy sikereket elérő, már nem aktív, meghívott kézilabdás hölgyeket. A megható esemény után következhetett a folytatás, a kilátogató szurkolók hatalmas lelkesedése átragadt a lányokra is.

A II. félidőben az ellenfél 10 perces ellenállását kivéve, egyértelművé vált a hazai csapat fölénye, mely jó kapusteljesítménnyel és rendkívül szigorú védekezéssel párosult. Fizikálisan felülmúlták ellenfelüket, akik ekkor már csak szabálytalan és durva védekezéssel tudták megállítani a hazai csapatot. Ennek következtében Csery Mónika kisebb sérülést szenvedett és a meccs hátralévő részében már nem lépett pályára. A csapat támadójátéka végig jól működött, az egész mérkőzést nézve a jobban védekező és kreatívabb támadójátékot játszó csapat fölényes győzelmet aratott. A hazai szurkolóknak többször is sikerült rászámolniuk /10 gólós vezetésnél/ a dabasi lányokra, akik ekkor már hitehagyottan küzdöttek. Örömteli volt, hogy az igen gólgazdag mérkőzésen a rutinos játékosok mellett a fiatalok közül Kovács Fanni is elemében volt, és 5 gólt szerzett, a szintén junior korú, 6 gólig jutó  Molnárral egyetemben. A mérkőzés végén teljesen jogosan köszöntötte vastaps a lányokat.

SZARVASI NKK – DANUKE / Dabas/  / 17 – 15/  37: 27
Szarvas, 200 néző
Vezette: Juhász István, Szilágyi Gábor

Szarvas:Labát /kapus/,  Molnár/6/, Csery/5/, Hajdu/5/, Ábrahám /1/, Fulajtár /1/, Zelei /13/ Csere: Juhos/ kapus/,Kovács F/5, Precskó /1/, Farkas, Rubinstein

Ellenfél ld: Domokos /7/, Török, Andócsi /5-5/

Edző: Száva Flórián, Almási László

Száva Flórián, Almási László edzők: A lányok az utasításokat maximálisan betartva, végig magas hőfokon kézilabdáztak. Minden dicséretet megérdemelnek!

Leave a Reply

Exit mobile version