Menu
in

“Egészséges, mint a makk!”

111102benka

111102benka“Makk Marci egy derék gyerek,
Mindig vidám, sokat nevet,
Játszik, ugrál, tornázik,
Hóban csúszkál, nem fázik,
Télen- nyáron jól mulat,
Mert egészséges, mint a makk!”

Ki ne ismerné a fenti sorok szereplőjét? Kedvelt kis figura, sokunk számára az iskolás éveket juttatja eszünkbe. Gyerekként Makk Marci révén sokat hallhattunk az egészséges táplálkozás, egészséges életmód fontosságáról. A róla szóló rajzfilmek, képek, no és persze az iskolai takarékbélyeg mind – mind emlékezetesek.

 

Az elmúlt héten újból szemben találtam magam e “makk-gyermekkel”. Kislányaim óvodájában, a Benka Gyula Evangélikus Óvodában a fali újságról köszönt vissza, mégpedig a megrendezésre kerülő őszi egészséghét kapcsán. Mivel az egyik lányka kis-, a másik nagycsoportos, így többszörösen sikerült betekintést nyernem a csoportok mindennapjaiba. Természetesen a hétfőn délután általam feltett: “Mit játszottál az oviban?” kérdésre a sablonszerű “Semmit” választ kaptam. A hét folyamán azonban meggyőztek arról, hogy a semmit nagyon változatos formában lehet művelni! A kisebbik lányka nap mint nap Makk Marci versét skandálta, így a “Semmit” már itt erősen gyanússá vált. Na és az, hogy szinte minden délután hazamenetel előtt kicsit még kipróbáltuk a játék zöldséges standot, mutatta annak népszerűségét. Mi mindent lehet ősszel kapni a piacon? Erről a nagylányom számolt be, Bartos Erika:  Piacon című versén keresztül, amit újból nagy lelkesedéssel emel le a saját könyvespolcáról is.  De, hogy ez ne csak elmélet legyen, egy kiadós sétával egybe kötve, minderről meggyőződhettek a zöldségeshez ellátogató csoportok. Az itt vásárolt zöldségek, gyümölcsök aztán bekerültek a kis ovis zöldséges kosarakba, számos játéklehetőséget, fejlesztő tevékenységet magukba rejtve. Mert hogy ezeket a finomságokat meg lehet mérni, és számos tulajdonságuk alapján lehet csoportosítani, lehet szaglászni, csukott szemmel tapintani, darabolni, és nem utolsó sorban ízlelni- ami, valljuk be egy zöld színű zöldség esetében az ovis társakkal együtt sokkal szórakoztatóbb.           

Abban hogy megértsék, milyen fontos vitaminforrásokról van szó segített pl. “Cérna Peti”, vagy az “Egészséges, mint a makk” című mese, melyet diafilm formában láthattak a gyerekek. Hogy az irodalmi élmény teljes legyen, színházi előadás is volt ezen a héten. Vendégszínészek adták elő produkciójukat, melyet az óvoda apraja nagyja együtt élvezhetett. Ugyan így vendégként látogattak el azok a pedagógusok, akik táncházat tartottak gyermekeinknek. Kiváló alkalom az ének tanulásra, hiszen az ősz, a szüret, a betakarítás témaköréhez számtalan dalocska kapcsolódik. A tánc a zenei hatás mellett kiváló mozgástevékenység- mindezt közösen, az egész óvoda. Ugyanígy közös volt az udvari torna is.  Az együtt töltött idő, a közös elfoglaltságok eredményezhetik, hogy a különböző csoportokba járó gyermekek rendkívül jól ismerik egymást.                                                               

Ez a családias hangulat számomra akkor teljesedik ki igazán, amikor mi, szülők is aktívan részt veszünk ebben, mint ahogy ezen a héten is történt. Csütörtökön a Katica, és a Méhecske csoport, pénteken a Süni, és a Halacska csoport látta vendégül a szülőket. Amellett, hogy megcsodálhattuk  milyen kis alkotások festmények, plakátok születtek ezen a héten a kis kezek között, most együtt ügyeskedhettünk, pl. készítettünk különböző gyümölcs alakú hűtő mágneseket, megismerkedhettünk a gyöngyfűzés rejtelmeivel, stb. A jó hangulatú délutánokat megkoronázta, hogy a gyerekek nagyon nagy szeretettel kínálták az általuk készített finomságokat. Nagyszerű érzés megérteni, hogyan tudunk felelős szülőként, pedagógusként egyik legfontosabb feladatunknak eleget tenni:

“Neveld a gyermekeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”

(A Példabeszédek Könyve 22, 6)

Nyergesné Hajdú Ildikó szülő

Leave a Reply

Exit mobile version