Menu
in

Vajdás csoport Skóciában

111104skocia

111104skociaÚjra utazhatott egy diákcsoport a Vajda Péter Intézményből, ezúttal Skóciába. A Tempus Közalapítvány támogatásának hála október elején Glasgowba mehettünk látogatóba, az ottani partneriskolánkba, az Our Lady of the Rosary Primary School-ba és a vele szomszédos középiskolába, a Lourdes Secondary School-ba, melyeket a katolikus egyház tart fenn. Az utazás programját ezúttal is a ’Sport and Us’ projektben résztvevő gyerekek számára szerveztük meg, akik közül tizenhárman jöhettek el.

Az előző év folyamán már járt itt két angol nyelvtanár a szervező tanároknak rendezett partnertalálkozón, vendéglátóink kérésére azonban a diákoknak egy külön időpontra szerveztünk programot. Az első találkozó alkalmával már bemutatkoztak nekünk a skót gyerekek, így most rajtunk volt a sor, hogy viszonozzuk ezt. Reagálva az ő műsorukra, mi is készültünk pár meglepetéssel: diákcsoportunkból Kitajka Béla képes és zenés PowerPoint bemutatót tartott a magyar történelem legfontosabb korszakairól, majd egy kis ízelítőt mutatott be a csoport a magyar néptáncokból és zenéből. Végül Sovány Kornél és Babák Bence megismertették őket a magyar eredetű immár sportként is űzött játékkal, a gombfocival, amelyből egy dobozzal ajándékba is vittünk. Előadásunkkal nagy sikert arattunk. Mi pedig megismerkedtünk az iskola és Skócia himnuszával is, amelyeket közösen énekeltünk az ottani gyerekekkel.

Diákjaink több tanórán tanárasszisztensként vehettek részt, segítve a pedagógus munkáját és gyakorolva az angol nyelvet. Néhány diák lehetőséget kapott a szomszédos általános iskolában is, így volt módjuk összehasonlítani a két intézményt. Mi tanárok pedig egy testnevelés órát látogattunk meg, ahol a skót gyerekeknek megtanítottunk egy magyar csapatjátékot, amelyet nagy lelkesedéssel ki is próbáltak.

A középiskolában is megvendégeltek minket, itt előadásokat halhattunk az ottani sportklubok működéséről, amelyeket felsőbb éves diákok szerveznek az alsóbb éveseknek, az ottani diákcsoportok rendszeréről és megismerkedtünk a diákcsoportok (school houses) vezetőivel is, akik ezután végigkalauzoltak bennünket az egyes tantárgyak tanszékein és az iskola által biztosított képzési és sportolási lehetőségeket is megmutatták. Az országunkról készült PowerPoint bemutatót ők is megtekintették és igyekeztünk beszélgetni a skót diákokkal gyakorolva az angol nyelvet. Sikerült itt is órákat látogatni, mindenki másmilyen órán vett részt így volt miről élménybeszámolót tartani egymásnak. Végül a sportklubokban aktívan is szerepelhettünk, hiszen egy barátságos kosárlabdameccset játszottak a két ország diákjai a testnevelő tanárok közreműködésével. Sajnos az idő gyorsan eltelt, még mindenki szívesen maradt volna, de indulnunk kellett. Közös fotózás, ajándékozás majd hosszas búcsú következett. Címeket, neveket cseréltünk és továbbra is tartjuk a kapcsolatot az interneten keresztül.

Az iskolai programokon kívül Glasgow városát is sikerült felderíteni, főként gyalogtúrák keretében, amelyeket a városközpontban lévő szálláshelyünkről szerveztünk. A szomszédos Edinburgh-ba, Skócia fővárosába pedig vonattal jutottunk el. Nem hagyhattuk ki a Felföldet sem, hiszen az itt található tavak, kastélyok és hegyek méltán híresek és történelmi valamint földrajzi jelentőségűek. A kulturális cserét a helyi és a nemzetközi konyha megismerésével egészítettük ki, kipróbálva a mexikói, olasz és az indiai ízeket is. A vacsora után az itteni népszerű társasági és versenysport, a bowling skóciai hangulatát élvezhettük. Hazatérve tovább folytatjuk a projekt feladatait és készülünk a hátralévő német, magyar, és ha még belefér a pénzügyi keretbe, akkor az olasz találkozóra is.

Leave a Reply

Exit mobile version