Menu
in

Elkezdett focizni a Szarvas

111119kte

111119kteA második helyen táborozó Kecskeméti TE csapatát fogadtuk szombaton délután az NBIII. soron következő fordulóján. A közönség soraiban egy sima 5-öst vártak a kapunkba, de Rohony Gábor technikai vezető azt jósolta, hogy legrosszabb esetben is döntetlen lesz. Lehet, csak ő tudta, hogy eldugta a gyógyszerüket, az eddig vitaminként adott antiberugiszt.

Tiszteletlen gesztussal kezdődött a mérkőzés. A közös köszöntésre a vendégek kapusa, Rybársky, nem ért ki. Volt, aki nagyképűségének tudta be, de lehet, hogy egyszerűen csak a gyomra nem volt rendben.

A szarvasi csapat rögtön az elején meglepetést okozott, mintha csak most kezdődne a bajnokság, elkezdett focizni, így egy igazán élvezhető mérkőzést láthattunk. Az első húsz perc tempós tapogatózással telt. A 23. percben Klimaj okozott zavart a vendégek kapuja előtt úgy, hogy ketten sem tudták még szabálytalanul sem elvenni tőle a labdát. Két percre rá ifj. Somogyi tört be a tizenhatoson belülre, és már-már a lendülettől hajtva kiszáguldott volna az alapvonalon túlra, mikor végre valaki összeakasztotta a lábát. A spori habozás nélkül befújta a büntetőt, amit Janó értékesített is. Tizenegyest állítólag nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Szerencsére a lövés jó volt. 1:0. Az egyenlítésre sem kellett 10 percnél többet várni. A 34. percben egy középre fejelt mentésből a hálónkban kötött ki a labda. Szabó kapus mentségére szóljon, hogy a tumultusban nem sokat láthatott a közelgő labdából, így lemaradt róla.

Négy perc múlva Klimaj hátracsúsztatott fejesét fogta a kecskeméti portás. Ezután a vendégek percei következtek. Egy percen belül kétszer csattant a labda a kapufán. A másodiknál egy ajtó-ablak helyzetet sikerült a KTE csatárának a kapufán befejezni. A nézők közül minden második megesküdött, hogy ezt ő is berúgta volna. Az első félidőről 1:1-es állással vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második fél első perce kezdett visszarángatni minket a földre, mikor a vendégek belőtték második góljukat. Beszorultunk a kapunk elé, percenként alakítottak ki a vendégek veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, aztán mint a mesében, ismét kaptunk egy 11-est. Ritka ajándék a sorstól. Janó meg is becsülte. 2:2.

Hét perc múlva ismét tumultus a kapunk előtt, amiből ismét vezetést szerzett a KTE. Még így sem lehettünk volna elégedetlenek, mert jó meccset láthattunk, de szerencsére nem ez volt megírva erre a mérkőzésre. Három perccel a vége előtt a második félidőben beállt Nagy Roland csapott le egy a kapusról kipattanó labdára, és beállította a 3:3-as végeredményt.

Élvezetes mérkőzést láthattunk egy igazán szerethető csapattól, aminek még humora is van ráadásul. Történt ugyanis, hogy a Jánoshida elleni 1:2-es végeredményt az egyik törzsszurkoló úgy a szívére vette, hogy azt mondta, addig nem jön meccsre, amíg ezért bocsánatot nem kér tőle a csapat. Szombaton egy jegy várta, aminek a hátára volt írva: “bocsánat”.

Szarvas: Szabó B. — Petykó, Pákozdi, Ferenczi, Kristóf — Bakró, Mike, Závoda (Furár), Csellár (Nagy R.) — Klimaj (Jurecska), ifj. Somogyi. Edző: Somogyi János.

Somogyi János: — Egy jó ellenfél ellen első félidei jó játék is kevés volt a győzelemhez, mert minden bekapott gólunkat súlyos egyéni hiba előzte meg.

Leave a Reply

Exit mobile version