Menu
in

Anya, Apa, most jó voltam?

120304szulok

120304szulokHarmadik alkalommal tartották meg a Szülők Akadémiáját a Szent István Egyetem Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola szervezésében szerdán. A téma ezúttal a jutalmazás és a büntetés, az előadó pedig Bugyi Katalin, a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központ Egységes Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa volt.

A szülők érdeklődése ha kicsit alább is hagyott az első teltházas előadáshoz képest, a negyven fős hallgatóság mellett az embernek most is inkább az volt az érzése, hogy a terem ha kicsit szellősen is, de megtelt. Ezúttal a szülők adták az ötletet a témára. A szervezők meginterjúvolták őket és a Szamóca csoportosoktól jött a kérés, hogy a jutalmazásról szeretnének hallani.

A mintegy negyven perces szakmai előadás után a szülőknek lehetőségük volt feltenni a kérdéseiket a pszichológus szakembernek.

Leave a Reply

Exit mobile version