Menu
in

Nagy utazás Szarvasra

120318utazas

120318utazasMintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig március 1-4-ig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit. A rendezvény díszvendége Lengyelország és Debrecen volt, kulturális díszvendégként pedig a 110 éves halasi csipke szerepelt. 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel 22 ezer négyzetméternyi kiállítási területen március első napjaiban.

Az idei Utazás kiállításon Békés megye közel 60nm-es standon jelent meg 11 társkiállítóval közösen, közte Szarvas városa, a Szarvasi szilvanap, a Szarvasi Vízi Színház, és a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogató központja is jelen volt.

A négy nap folyamán a Békéscsabai Jókai Színház művészei az idei esztendő gigaprodukciójából adtak elő részleteket Vasvári Csaba és Gulyás Attila közreműködésével, hiszen a Monte Cristo grófja című musical a Szarvasi Vízi Színház színpadán augusztus 3-4-én lesz majd látható. Lipcsei Betta is Szarvast, vagyis szülőhelyét népszerűsítette és szolgált információval. Őt az egyik nagy kereskedelmi csatorna női műsoraiban láthatjuk hétről hétre.

Idén II. alkalommal rendezik meg a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napokat. Ezen eseményre hívták fel a figyelmet a szervezők, Galát Krisztián és Varró Zoltán, akik finomsággal kínálták a vásár látogatóit, nevezetesen a szarvasi harcsa tatár volt a menü, melynek receptje megtalálható a rendezvény honlapján is.

Benkő Géza színész is népszerűsítette a Szarvasi Szilvanapot a Vesper Kft. támogatásának köszönhetően.

Leave a Reply

Exit mobile version