Menu
in

„Tiszta hanggal a tiszta vízért”

120327benka

120327benkaA Víz Világnapja alkalmából dalversenyt rendezett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság március 13-án, Gyulán.

A versenyre olyan diákok jelentkezését várták, akik Békés megyei óvodába, általános iskolába vagy középiskolába járnak, ismernek dalokat a vízről, a vízzel  kapcsolatos  tevékenységekről, és két dalt – műfajmegkötés nélkül – szívesen előadnak egy szakemberekből álló zsűri előtt. A versenyre 4 kategóriában indulhattak a diákok. Több mint nyolcvan jelentkezőből a zsűri 35 gyermeket juttatott tovább a március 20-án megrendezett döntőbe.

A Benka Gyula Evangélikus Iskolából a hét tanuló indult. Közülük négyen jutottak a döntőbe.

Iskolánkat képviselte: Csasztvan Angyalka 2. osztályos, Himer Tünde 3. osztályos, Fabó Csenge 4. osztályos és Gombkötő Gréta 4. osztályos tanuló.

A verseny nagyon izgalmas volt.  Olyan színvonalas produkciókat hallottunk és láttunk, hogy szinte észrevétlenül telt el a délután.

Himer Tünde korosztályában első lett. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá, és minden kisdiákunkra, akik megyei szinten is öregbítették iskolánk jó hírnevét.

Molnár Istvánné
igazgató

Leave a Reply

Exit mobile version