Menu
in

Semmi sem akadályozhatja meg azt, aminek eljött az ideje

120522oregdiak

120522oregdiakA Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre 2012. május 19-én, szombaton, a Gimnázium ebédlőjében tartotta közgyűlését. A megjelent mintegy félszáz fős tagságot a Kör elnöke, Rágyanszky István üdvözlő szavai után Babák Debóra Melis-díjas, végzős gimnáziumi tanuló fuvolaszólójával köszöntötte.

A napirend elfogadását követően Dr. Sindely Pál 1965-ben végzett öregdiák visszaemlékezését hallgatta a megilletődött közönség: a vetített képekkel színesített, meleg hangú, érzelmekkel telített előadást nagy figyelemmel követték a jelenlévők, sok közös emléket felidézve, rezonálva az elhangzott szavakra és vetített képekre. Megható volt, felemelő, ahogy az egykori vajdás diák visszaemlékezett egykori önmagára, osztálytársaira, iskolatársaira, és hajdani tanáraira: hálával, tisztelettel, szeretettel. Közülük ketten is jelen voltak: Árvai Pál, Dr. Lovász György.

A következő napirendi pontban Kör elnöke beszámolójában ismertette a Baráti Kör 2011-es tevékenységét, kiemelve a legfontosabbakat: a tanulók teljesítményének értékelését a díjakkal, s az iskolai hagyományok erősítését: Dr. Hanzó Lajos emléktáblája s a Hősök fala létrehozását. Pozitívnak minősítette és üdvözölte az iskola életében bekövetkezett új fejleményt, a visszatérést az iskolát alapító evangélikus egyházhoz, a Déli Evangélikus Egyházkerület védőszárnyai alá. Idézte polgármesterünk szavait: „Az iskola átadásával a közakarat öltött testet”, s Kákay István országos irodaigazgató aláírás alkalmával kimondott nagyon fontos és bíztató gondolatát: „Az egyház hosszú távon tervez.” Legyen tehát így, s legyen végre nyugalom – fogalmazott az elnök, sorolva azokat a nehézségeket és veszteségeket, amelyek a rég- és közelmúltban a Gimnáziumot érték. A jövő új reményt ad. Semmi sem akadályozhatja meg azt, aminek eljött az ideje. Bízunk abban, hogy a Gimnázium sikeres esztendők elé néz, mert most sikernek kell következnie! A tantestület együttműködése, lelkiismeretes munkája szükségeltetik ehhez.

A következő napirendi pontban a gazdasági beszámoló és a számvizsgáló bizottság elnökének véleménye hangzott el Kopcsjak Jánosné és Dr. Bakos Jánosné előadásában. A beszámolókat a tagság egyhangúan elfogadta. Mindezeket követően Tóthné Lipták Erzsébet igazgató adott tájékoztatást a közelmúlt iskolai eseményeiről, vetített képes beszámolója, a gazdag esemény-csokor lelkiismeretes tanári-vezetői munkáról, s a lelkes diákságról, élő, értékes vajdás hagyományokról, értékekről szólt, meleg hangon, érzelmekkel telítve.

A hivatalos programot követő baráti beszélgetés optimista hangulatot sugallt: a 210 éves Vajda élni akar! Ehhez szükséges a lakosság bizalma és támogatása, amelynel megnyerése a legfontosabb feladata az iskola volt tanulói tömörítő Baráti Körnek is, csakúgy, magának az iskolának, és immár a szarvasi evangélikus gyülekezeteknek.

Hajrá Szarvas, hajrá Vajdások!

Rágyanszky István

Fotó: K. Szarka Judit

Leave a Reply

Exit mobile version