Menu
in

Szarvasi könyvek a terítéken

120611konyv

120611konyvBeköszöntött a nyár a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermébe, ahol ezen a meleg  péntek délutánon két szarvasi témájú könyv bemutatójára került sor. Egyfajta minijubilleum is volt ez, mert ebben a felállásban az ötödik alkalommal rendeztek ilyet, mondta Tatai László, a Digitális Kalamáris kiadó tulajdonosa.

A 83. Ünnepi Könyvhét idejére időzített eseményen az első könyvet Tessedik Sámuel Önéletírását Lázár Zsolt evangélikus esperes mutatta be, de előtte Brachna Irén részleteket szavalt Orosz Iván Tessedikről írt A nagy magvető című verséből.

Lázár Zsolt amellett, hogy rengeteg útmutatást és saját életével sok párhuzamot talál a könyvben, felhívta annak praktikus kivitelére is a figyelmet. Be is mutatta, hogy milyen kényelmesen és feltűnésmentesen fér el egy zakó belső zsebében, sőt, véleménye szerint egy farmer hátsó zsebében egyenesen jól is mutat.

Molitorisz Pál saját gyűjtését, a Szarvasi költők című könyvet mutatta be, amiben negyvenkét költő száznál biztosan több verse található meg, akik közül öt, Halásztelki, Sámuel Viktor, Galambos Dezső, Molnár Mihály és ifj. Zerinváry Szilárd verseit hallhattuk is Brachna Irén előadásában. Ahogy azt a szerző elmondta, igyekezett inkább a “másodvonalbeli” költők műveiből bemutatni, hogy megismerkedhessünk velük is. A könyvben van egy olyan fejezet, ami nem konkrét költőről, hanem kortesnótákról és választási rigmusokról szól. A könyvbemutatót csengőhang-bemutató tette színesebbé.

Leave a Reply

Exit mobile version