Menu
in

Akinek rózsás a lelke

120617romer

120617romerÚgy tehettünk egy angyalföldi sétát Szarvason, hogy ki sem tettük a lábunkat a városból. Ebben Rómer Ilona volt a segítségünkre. A festőnő rendszeres kiállítója a Tessedik Sámuel Múzeumnak. Ezen e szép, napos szombat délutánon harsány színű olajfestményeit hozta el városunkba.

Ünnepel ma az egész város, kezdte köszöntőjét Babák Mihály, ballagások, diplomaosztók vannak városszerte. Az emelkedett városi hangulathoz jól passzolt a kiállítás színessége, ahogy az Babák Mihály polgármester megállapította, jól esik ezekre a festményekre ránézni, mert jobb kedvre deríti az embert, és ő úgy gondolja, hogy ez az igazi személyisége Rómer Ilonának.

Rómer Ilona 10 éve él Angyalföldön. Ezalatt a kerület szépségei mellett megfestette templomait, a nem túl festői Lehel piacot és József Attila szobrát, amihez nagybátyja, Rómer Pál állt állt modellt.

Polgármeseterünk városunk háláját egy Szarvas címerét ábrázoló kitűzővel és egy szarvasi képeskönyvvel fejezte ki, amit Rómer Ilona egy színes virágos festménnyel hálálta meg, amit azzal a kívánsággal toldott meg, hogy reméli,  ez a festmény segít megőrizni vidámságát akár 100 éves koráig. A kívánság jól is jött Babák Mihálynak, akit hamarosan nem csak a tévékben láthatnak a szarvasiak, hanem babakocsit tologatni is, mert most várja első unokáját. Biztos azt is jól csinálja majd, meglátjuk, hogy áll a kezében.

Az egyébként is ünnepélyes megnyitót Molnár János gitárjátéka tette még ünnepélyesebbé.

Leave a Reply

Exit mobile version