Menu
in

Parasztromantika a tablókon

120801szonda

120801szondaRendhagyó kiállítás nyílt “A paraszti polgárosodás tárgyi világa, nemzeti jelképek a magyarországi tájházakban” címmel a Tessedik Sámuel Múzeumban. Dr. Szonda István, az endrődi tájház igazgatója ezúttal nem régi tárgyakkal töltötte meg a múzeum emeleti termét, hanem a reklámok világából vett ötlettel, 16 tablóval mutatja be a falusi és mezővárosi építészet 19. második felében lezajlott polgárosodási folyamatát, annak táji változatait. Fény derül az e korszakban megszületett tisztaszobára és berendezési tárgyaira, felfedezhetővé válik, hogy a parasztságnak milyen módon sikerült anyagi megerősödéshez jutnia, majd reprezentációs igényének fokozódásával milyen módon jelennek meg a lakásbelsőkben a nemzeti jelképekkel is díszített emlékek.

A paraszti ízlés térnyerése a “hosszú évszázad” során a díszítőművészet kivirágzásához vezetett, melyet a kiállítás a bútorkészítés és a fazekasság mesterségén keresztül mutat be. A képek érzékeltetik a paraszti gazdaságok eszközkészletében bekövetkezett 19. századi változásokat, és felvillantják a század során végbement folyószabályozások nyomán lezajlott tájátalakulást, a földművelési módok gyökeres megváltozását. A mintegy száz-százötven évvel ezelőtti tárgyi világ eredeti helyszínén ma már szinte kizárólag tájházainkban őrződött meg.

A vándorkiállítás segít megismerni a 19. században lezajlott fontos társadalmi, gazdasági, életmódbeli változásokat. E folyamatok a mai napig hatással vannak életünkre, ezért a jelenkor megértéséhez is nélkülözhetetlen tudást nyújtanak.

A kiállítás anyagát 25-nél is több tájház anyagából állították össze, ami augusztus 15-ig tekinthető meg a Tessedik Sámuel Múzeumm nyitva tartási ideje alatt.

Leave a Reply

Exit mobile version