in

Főtt a cibere

120909szilvanap

120909szilvanapErős első nap után még erősebb második napon van túl a XV. Szilvanap rendezvénysorozata. A szervezők fejében meg sem fordult, hogy pihenőt adjanak a programokra látogatóknak, de ők ezt szemmel láthatóan nem is igényelték. Tömegek hömpölyögtek a fesztivál területén. Mind a két színpadon melegváltásban léptek fel az előadók, komoly próbára téve állóképességüket.

A Szilvanappal párhuzamosan a testvérvárosok találkozója zajlott a SZIE főutcai (volt gimnázium épületében). A fesztiválsátorban a városok küldöttségeinek kulturális bemutatkozó műsora zajlott kora délutánig.

A két sátorban mindenki megtalálta az ízlésének megfelelő műsort. A Székely Mihály Intézmény diákjai mindkét helyszínen felléptek, hogy bemutassák tudásukat. A Vajda Péter utcában operettslágereket hallhattunk a már-már szarvasi Derzsi Györgytől és Szeredi Krisztinától, majd Rokker Zsolti jött és döntött. Utána azért jól esett, hogy visszaadták a nevezett pálinkásüvegeket. A Körös mellett felállított sátorban a jelentősebb versenyeken eredményt elérő sportolók kapták meg az ilyenkor szokásos, díjaikat, ill. mivel az olimpia évében járunk, az az öt fő, akik a város sportjáért kiemelkedőt tettek életük során. Utánuk az ótemplomi kórust, a Luther’s Roses-t hallgathatták meg az érdeklődők, majd éjszakába nyúló rockbörze vette kezdetét.

A Vajda Péter utcán és a Kossuth utcán a sátrakban szilvából készült lekvárok közül lehetett válogatni, de volt, ahol üstökben főzték a lekvárnak valót. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat épülete előtt, a II. Evangélikus Erőemelő Bajnokságot kísérte nagy tömeg figyelemmel. Nem mindennapi párosítás, az biztos! A SZIE udvarán változatos gyermekműsorokkal várták az apróságokat és szüleiket. A Szentegyházi Fúvósok, a Vajdasági Tambura zenekar és a Csorvási Fúvószenekar fel-feltűnt a rendezvény egész területén. Az Ótemplom előtti látványkonyhában Prohászka Béla mesterszakács és a testvérvárosok szakácsai kimértek vagy 1000 adag kóstolót.

A SZIE dísztermében Szvák András, Pozsonyban élő, Szarvasról elszármazott író könyvbemutatójára, míg Atessedik Sámuel Múzeumban fotókból és festményekből álló kiállításokra került sor.

A Tessedik Sámuel Múzeum előtt álló sátorban Gáspár Laci és Hevesi Imi táncoltatta meg a közönséget. Ki így, ki úgy.

Vélemény, hozzászólás?

120908oskola

Oskola

120910szilvanap

Elszilvátlanodva