Menu
in

Teljes lélekkel, vagy sehogy

120911chovan

120911chovanMárai Sándor művészetről alkotott gondolatát Horváth Edit tolmácsolta a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola 48. tanévének megnyitóján. Reméljük, az iskola neve még ez, mert a nyáron átalakuláson mentek keresztül! A sok összeolvadás után ők most válással kezdik az évet, visszaalakultak művészeti alapiskolává. Azaz nem történt semmi. Január 1-étől ismét átalakulás elé néznek. Nincs új a Nap alatt, ismét állami fenntartásúak lesznek. Reméljük, nem fog történni semmi! Brachan Irén, az intézmény igazgatója bízik benne, hogy a szakmai munkán mit sem lehet majd észrevenni.

Minden megy a megszokott módon. Már látják, hogy csakúgy, mint a korábbiak, ez a tanév sem fog országos és megyei versenyekben szűkölködni. A tanszakok élén nincs különösebb jövés-menés és a tematikában sincs számot tevő változás. Talán az érdemel kiemelést, hogy a mindennapos testnevelés bevezetése érinti a néptáncosokat is, akiknek a táncórákon való megjelenés után tanáraik heti két alkalmat igazolni tudnak. Meg kell említeni még azt is, hogy a tűzzománcozás új elemként bukkan fel az iskola tanrendjében. A nyáron a kézműves tanárok kitanulták a mesterséget, és ettől az évtől kezdve tovább szeretnék azt átadni diákjaiknak.

Brachna Irén kérte a megjelenteket, hogy a kötelező térítési díjak befizetésének fokozott figyelemmel tegyenek eleget, mert a január 1-i váltáskor át fogják világítani az iskolát, és azok után a diákok után, akik szülei nem tesznek eleget eme kötelezettségüknek, az iskolának vissza kell téríteni az állami normatívát, ami extrém esetben több milliós is lehet, és ami ellehetetleníti az iskola működését. Az igazgatónő megkérte azokat, akik év közben hagynak fel a tanulmányaikkal, ahogy beiratkoztak, úgy iratkozzanak is ki! A diákoktól pedig azt, hogy akik úgy döntöttek, hogy művészeti alapiskolába járnak, teljes lélekkel folytassák tanulmányaikat. Vagy sehogy, tette hozzá. De ezzel vitatkoznánk.

Az évnyitó sztárfellépője Hajdú Dani volt, aki éneke előtt ugyan elfelejtette bekapcsolni a mikrofont, de így is tartotta a lépést az őt gitáron kísérő Molnár Jánossal. Danitól megtudtuk, hogy apja, anyja zenész, ő karmester lesz. Daninak nem csak az apja és anyja zenész, hanem az egész családja, így gyakorlatilag bármi lehet belőle. Édesanyját rendszeresen hallhatjuk hegedűn játszani a Szarvasi Kamarazenekarban. Édesapja, Hajdú Sándor, szintén zenész. Az a Hajdú Sándor, aki a Bergendy Zenekarban játszott hosszú ideig, és annak a Demjén Ferenc-féle, éppen idepasszoló számnak a zeneszerzője, amit mindenki ismer: Iskolatáska. Testvére, aki nagyon meggyőzően beszélte le jelen sorok íróját arról, hogy hegedűt vegyen a kezébe, szintén zenei pályára állt. Rokonsága a Chovánban tanít. Nagyapja, az a Kozák Lajos, akinek zenei munkássága és a Túzoltózenekarban töltött harminc éve Szarvas fúvós kultúrájának az alapja (és ha már blog, jelen sorok írója édesanyjának bérmakeresztapja, de sajnos ezen a kapcsolaton nem terjed a tehetség). Ezek után nem csoda, hogy Hajdú Dani előképzős fellépése mindenki arcára mosolyt csalt és hatalmas tapsot kapott.

Leave a Reply

Exit mobile version