Menu
in

Kutattunk az éjszakában Szegeden

121001benka

121001benkaSzeptember 28-án iskolánk, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, néhány tanulójával lehetőségünk volt  a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csoportjához csatlakozni , és részt venni Szegeden a Kutatók éjszakáján rendezett programokon.

A hetekkel ezelőtt internetre felkerült rengeteg lehetőség közül válogattunk, és igyekeztünk az életkornak megfelelő előadást illetve gyakorlati tevékenységet választani.

Elsőként a „Technikai alkotások és modelljeik” kiállításon érdekes közlekedési és muzeális technikai eszközöket láthattunk és ki is próbálhattuk.

Következő állomásunk az TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszéke volt, ahol választ kaptunk arra, mikor nem unalmas egy naplemente fotó, milyen a „viharvadász” sorsa, és hogyan fogjon neki, aki villámot szeretne fényképezni. Mindezt képekkel gazdagon illusztrált előadásban Tóth Gábor Gyula fotográfus mondta el nekünk.

Utunk az Embertani Tanszékre vezetett, ahol a ”Ragaszd meg az ősöket!„  foglalkozáson vettünk részt. Itt lehetőséget kaptunk arra, hogy szakember felügyelete mellett magunk állítsunk helyre törött emberi  maradványokat a csontokat nem károsító ragasztási eljárással. Így betekintést nyerhettünk a humánbiológusok napi rutinfeladataiba, a vizsgálati anyag megismerésének és kezelésének a folyamatába. Megtudhattuk hogyan állapítják meg a lelet nemét és életkorát.

Tovább barangoltunk az egyetem területén: az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéken geológiai témájú társasjátékokat lehetett kipróbálni.

A „Jövőnk talajai – A talajok környezetvédelmi szerepe” című programon laborgyakorlaton vehettünk részt, ahol a talaj szűrő funkciója, a talaj szerepe a felszín alatti vizek védelmében illetve a szegedi talajvizek állapota volt a téma.  A kísérleti eredmények tapasztalatait összefoglaló feladatlap kitöltése után a legügyesebbek jutalomban részesültek. Természetesen mi sem tértünk haza üres kézzel.

Végül buszra szálltunk és a Szegedi Füvészkertben részt vettünk egy éjszakai kalandtúrán. Térképpel és zseblámpával a kezünkben barangolhattuk be a kertet, szellemeket kerestünk, akik egyetemi oktatók voltak és érdekes feladatokat oldottunk meg velük: éjszakai lepkéket, rovarokat vizsgáltunk, növényi alapú élelmiszereket kóstoltunk.

Ki gondolta volna, hogy ennyi minden belefér egy „Éjszakába”! Mi nagyon jól éreztük magunkat, igaz délután 2 órától hajnali 2 óráig kellemesen el is fáradtunk, de megérte.

Ezúton is köszönjük az élményt a kirándulást szervező gimnáziumi tanároknak: Borzovánné Burai Juliannának, Bakos Aranynak és Kéri Bernadettnek.

Révész Éva

Leave a Reply

Exit mobile version