Menu
in

Vendég: a mindörökké nő Endei Judit

121004endrei

121004endreiAz Országos Könyvtári Napok szerdai író-olvasó találkozójának vendége Endrei Judit volt, aki nosztalgikus hangulatban érkezett hozzánk, ugyanis ő volt a 116. – retro jegyében nyílt – BNV háziasszonya. Némi öniróniával mondta, hogy ő is egy retro darab. Persze, valami ilyesmit szoktak mondani a nők, mikor azt várják, dicsérjék őket, de Endrei Juditnak igazán nem lett volna szüksége rá. Jól néz ki.

Véletlenül lett tévés, aminek 98-ban saját döntése alapján vetett véget. Számtalan műsoron dolgozott, amik 1996-ra kifogytak alóla. 97 nyarán sok sírással tarkított vívódása során kénytelen volt bevallani magának, hogy számára itt nem terem babér. Nem akart méltatlan helyzetbe kerülni azzal, hogy betámasztják egy sarokba, ezért úgy döntött, hogy befejezi tévés karrierjét. Testvére – aki ide is elkísérte – segítségével lett úrrá elkeseredésén és ált talpra újra. Azóta rengeteg újat tanult.

Magánéletéből két bakfis lányát emelte ki, akik okoznak neki fejtörést és bosszúságot. Sokszor azzal segíti át magát a velük kapcsolatos nehézségeken, hogy “de hát szeretem”, vagy “mégis csak az én gyerekem”. Akik hasonló cipőben járunk, tudjuk miről beszélt.

Két, pontosabban három kötetét, a Mindörökké nő és a Mindörökké férfi, valamint a Kemény üzenetek címűt hozta el bemutatni Szarvasra, a Városi Könyvtárba, ahol minden szék megtelt. Többnyire hölgyekkel, de két úr, egy regnáló és egy nyugalmazott iskolaigazgató is velük itta Endrei Judit szavait.

Leave a Reply

Exit mobile version