Menu
in

Megkezdődött a Hit éve

121025hit

121025hitA „Hit kapuja” című apostoli levelével hirdette meg egy esztendővel ezelőtt XVI. Benedek pápa a Hit évét, amely a Szentatya szándéka szerint 2012. október 11-én kezdődött el és 2013. november végéig, Krisztus király vasárnapjáig tart.

Amikor először hallottam ezt a hírt, megörültem a kezdeményezésnek és eszembe jutott, hogy 2005. áprilisában, XVI. Benedek pápa megválasztását követően az a vágy fogalmazódott meg sokakban, hogy az új pápa – mint teológus professzor – mutassa meg Jézus Krisztust, a hit alapját és erősítse meg a hitet az emberekben, hiszen az Egyház legfőbb vezetőjének és magának az Egyháznak minden korban ez a küldetése. Örülünk annak, hogy egykor megfogalmazott vágyunk most egészen konkrét formában valósul meg. A Szentatya október 11-én Rómában, a Szent Péter bazilikában nyitotta meg a Hit évét, s ugyanezen a napon világszerte a püspöki székesegyházakban ünnepélyes formában vette kezdetét ez a lehetőségekkel teli év.

Egyesek talán azt gondolják, hogy ilyenkor a plébánosnak illik egy nagyszabású programbeszédet hirdetni az előttünk álló esztendő céljáról és terveiről. Ismertesse, hogy milyen események lesznek a Hit éve során, milyen programokra várja a templomba járó hívőket, hogyan kívánja megszólítani a hitüket nem gyakorlókat. Gondolataimmal én inkább igyekszem szerény maradni, mert akármilyen nagyszerű ötlettel állnék elő, csak határt szabnék az isteni kegyelem sokféle működésének. Hitünk tartalma kimeríthetetlenül gazdag, Isten leleményessége végtelen, ő tudja, hogy kit milyen úton vezet el a hitre.

A most kezdődő Hit éve lehetőség számunkra, hogy jobban megismerjük hitünk kimeríthetetlen gazdagságát és engedjük, hogy Isten megmutassa számunkra a hit útját, amely őhozzá vezet. Lehetőség számunkra, hogy megvalljuk hitünket, imádkozzunk annak erősödéséért, és bátorságot kapjunk ahhoz, hogy hitünkről tanúságot tegyünk a világban a hittől eltávolodott vagy hit nélkül élő embereknek. Ezt fogalmazza meg a Hit évének jelmondata: „Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!” Az Egyház most szélesre tárja mindenki előtt a hit jelképes kapuját. Lépjünk be a hit világába, hitünk titkainak világába, Isten világába!

Azok számára is – akik bár nem hisznek – de érdekelné őket, hogy kétezer év óta, és ma is töretlenül, miben hisznek a katolikus keresztények, az ismeretterjesztés éve lehet a Hit éve. Őnekik is szólnak programjaink.

Azért említsük meg azt is, hogy milyen programok várnak ránk ebben az esztendőben. Az ünnepélyes megnyitást október 28-án tartjuk a délelőtt 9 órai szentmisében. Ezután minden hónap első vasárnapján, a prédikáció helyén, egy-egy tanítás fog elhangzani hitünk igazságainak mélyebb megismerése céljából.

E mellett szeretnék lehetőséget biztosítani azoknak a felnőtteknek, akiknek valami oknál fogva elmaradt a megkeresztelése, de szeretnék megismerni a hitet, és szeretnének megkeresztelkedni. Hasonlóképpen azoknak is szeretnék segíteni, akiknek elmaradt a katolikus templomi esküvőjük, de szeretnék házasságukat katolikus módon rendezni. Kérem, hogy akinek ilyen szándéka van, keressen meg személyesen november végéig.

Sík Sándor piarista pap-költő Hiszek című versének részletével hívok minden érdeklődőt a Hit éve programjaira:

Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ád elébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.
Seidl Ambrus plébános

Leave a Reply

Exit mobile version