Menu
in

Ünnepi ruhában a városközpont

121205lampa

121205lampaÜnnepi ruhába öltözött vasárnap Szarvas. Négy órakor a Szarvasi Rezesbanda térzenéje mellett soha nem látott nagy tömeg várta, hogy felkapcsolódjon a város ünnepi világítása, ami meg kell állapítani, hogy évről-évre szebb és szebb. Az idén a Fő téren kis faházakat állítottak fel, ahol pl. halat lehet venni a karácsonyi vacsorához, ill. egyéb, a karácsonyi asztal nélkülözhetetlen kellékét lehet beszerezni. Szavas Város Barátainak Köre házikójában kézműves termékeket kínálnak az egyesület aktivistái, akik a bevételeket jótékony célra fordítják. És ne feledkezzünk meg az ünnepi szezonra kitelepült vendéglőről sem, ahol forralt bort, forró csokikat és grogot lehet kapni esténként.

A lámpagyújtás után mindenki a Szent Klára római katolikus templom előtt felállított jászolhoz vonult, hogy meghallgassa a Szarvasi Férfikórust, avagy a Muslincákat. Utánuk Szabó János, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze és Babák Mihály polgármester mondott rövid beszédet, majd meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát.

akinek még volt kedve az ünnepi hangulat fokozásához, az megtekinthette a Cervinus Teátrum családi bábszínházának aktuális előadását, ami egy betlehemi történet volt a Maszk Bábszínház előadásában.

Az ünnepi hangulatot fokozandó, a jászolnál feltűnt egy kisfiú, aki kísértetiesen hasonlított egy 20 évvel ezelőtti karácsonyi mozi, a Reszkessetek betörők gyerek főszereplőjére, Macaulay Culkinra.

Leave a Reply

Exit mobile version