Menu
in

Nem ért egyet a Jobbik

130205jobbik

130205jobbikGajdos Attila, a Jobbik szarvasi alapszervezetének alelnöke a kezdetektől fogva nem értett egyet a központosítással, ami által sérül az önrendelkezés elve, jelentette ki a pénteken tartott sajtótájékoztatón. A rengeteg feladattal együtt aránytalanul sok forrást is elvettek az önkormányzattól.

Az országos költségvetés után elkészült a városé is, ami az előbbieknek köszönhetően, az elmúlt évek legalacsonyabbja, ha a működési feladatokra fordított összeget tekintjük.

Gajdos Attila kijelentette, hogy nem ért egyet az adósságkonszolidációval sem. Azzal, hogy akik felelőtlenül gazdálkodtak, most megsegítik, mint pl. Hódmezővásárhelyt vagy Debrecent. Gajdos Attila kihangsúlyozta, hogy Szarvas nem tartozik ezek közé.

A civil szervezeteknek egyre nehezebb lesz, mondta. Nagyon bonyolult a pályázati rendszer. Egyszerűsíteni kellene, hogy minél több civil szervezet tudjon érvényesülni, mert nekik egyfajta ellenpólusként kellene funkcionálniuk az állammal szemben, mondta a helyi Jobbik alelnöke.

Kovács Ádám az ifjúsági és sportbizottság tagjként kért szót. Elsőként az Erzsébet ligeti sporttelep működtetéséről kívánt szólni, amit a labdarúgó egyesület kíván működtetni. Tartanak tőle, hogy az egyesület több pénzt vinne el, mint a KOMÉP, aki minden szükséges eszközzel rendelkezik, ezért egyelőre nem támogatják a hosszú időtartamra szóló szerződés megkötését.

2013-ban 30 millió a sporttámogatásra fordítható összeg, ami kétmillióval több, mint a tavalyi. Az idén az Alkotmány utcai csarnok fenntartása a Vajdától átkerül a KOMÉP-hez. Ez a tavalyi 8-ból egyből 15 milliós költséget csinál, amit a KOMÉP teljes egészében a sportbizottság által átadott összegből fedez. Ez azt jelenti, hogy a sportegyesületek számára 2013 a megszorítások éve lesz, mondta Kovács Ádám.

Leave a Reply

Exit mobile version