Menu
in

Titkárok a II. Szarvasi Esküvő Kiállításon

130223titkarok

130223titkarokHazánkban immár hagyomány, hogy Bálint nap tájékán a házasság hete keretében rendezvényeket szerveznek. Az interneten értesültünk arról, hogy Szarvason idén is megrendezik a II. Szarvasi Esküvői Kiállítást.

Mivel tanulunk rendezvényszervezést, ezért úgy döntöttünk, hogy elméleti tudásunkat gyakorlatban is kamatoztathatnánk. Megbeszéltük, hogy tapasztalatszerzés céljából, külső gyakorlatként ellátogatunk erre a kiállításra.

Négy csoportra osztottuk az osztályt. A névválasztáskor figyelembe vettük a rendezvény jellegét. Így születtek az Orchidea, Mirtusz, Gerbera és Jácint nevek. Azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk interjúkat a szervezőkkel, látogatókkal és a kiállítókkal. Hangfelvételeket is készítettünk.

A rendezvényre az ország több területéről érkeztek kiállítók. A kiállítás megnyitóval kezdődött, ahol a műsorközlő köszöntötte a kiállítókat és egy-egy mondattal jellemezte őket. Szó esett a templomi esküvőről is. Ezt követően körülnéztünk a kiállításon és megtekintettünk minden standot. Szép és elegáns dekorációkat láttunk. Megcsodálhattuk több esküvőszalonnak a gyönyörű mennyasszonyi ruháit, számos esküvői tortát, ékszereket és terítékeket. Beszélgettünk fotósokkal és videósokkal. Látogatásunk végén előadást tartott nekünk egy vidéki ceremóniamester az esküvő menetéről.

A látogatás után csoportonként fényképes projektbeszámolókat készítettünk, amelyekben összegeztük tapasztalatainkat, megfogalmaztuk véleményünket a rendezvénnyel kapcsolatban.

Úgy gondoljuk, hogy érdemes volt elmennünk erre az kiállításra. Tapasztalatszerzés céljából eredményes volt a kiállításon való részvétel. Belekóstolhattunk a rendezvényszervezés részleteibe, kamatoztatni tudtuk eddigi tudásunkat. Reméljük, hogy jövőre is eljutunk erre az eseményre.

Zelenák Dóra
1/13. D osztályos ügyintéző titkár szakos tanuló

Leave a Reply

Exit mobile version