Menu
in

Bravúrt ért a fegyelmezett játék

130308kezi

130308keziA tavalyi bajnok legyőzésével kárpótolták magukat és lelkes közönségüket az előző heti vereség miatt a szarvasi kézilabdás lányok. Almási László tanítványai a tavaszi második fordulóban Abonyból tértek haza felettébb magabiztos diadallal.

Pedig előzetesen sokan féltették az újabb idegenbeli fellépéstől a lányokat, akiket a hírek szerint nagyon megviselt a kisteleki elvezetett találkozó. Abonyban már a bemelegítés perceiben látszott, hogy egy harcos, tettre kész csapat lép majd pályára, melyet fűt a győzni akarás. Az első támadást Molnár góljával nyitották a szarvasiak. Saját kapujuk előtt kemény védekezéssel tudatosították a helyiekkel, hogy ezen a meccsen minden találatért nagyon meg kell szenvedniük. Kiválóan működött a kapus-védelem tengely, az ötletes támadások révén pedig a 20. percben már 5 góllal vezettek Zelei Bernadették. Néhány pontatlanság azonban elég volt a védekezésben, hogy ismét közel kerüljön az Abony, és a szünetig ledolgozza hátrányát, noha a szarvasiak elszántságát az jelzi, hogy minden emberhátrányból tudtak gólt szerezni.

A félidőben Almási edző azt kérte a lányoktól, hogy az első 20 perc lendületét és küzdeni akarását próbálja nyújtani mindenki. A lányok ezt komolyan is vették: elől Kovács Fanni bombái, a másik kapunál Kasik védései demoralizálták az ellenfelet. Szabó Tünde is „begyújtotta a rakétákat”, hiszen hatot szórt a második félidőben, így a 42. percre szinte el is dőlt a meccs kimenetele (16–21). Ezt a különbséget végig tartani tudták a szarvasiak, akiknek a látványos szélső-, és átlövés góljait tapsolhatta felváltva a mintegy 30 fős szurkolótábor.

Fegyelmezett teljesítménnyel, szinte pillanatnyi kihagyás nélkül, koncentráltan játszottak a lányok, aminek fontos győzelem lett az eredménye, régen látott kiváló játékvezetés mellett. Első hazai mérkőzését az eddig megszokottól kicsit korábban, vasárnap 14 órai kezdettel játssza az együttes a Túrkeve ellen.

Almási László: – Gratulálok a csapatnak hozzáállásáért és küzdeni tudásáért. Elvitathatatlanul megérdemelt győzelmet arattunk, korrekt játékvezetés mellett.

Abonett KC Abony–Szarvasi NKK 22–28 (13–13)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Abony, 100 néző. V.: Barabás, Budai Bock. Szarvas: KASIK – KOVÁCS F. 6, SZABÓ 8, ZELEI 4, Hajdu 2, MOLNÁR 5, Szuhaj 3. Csere: Juhos, Labát (kapusok), Janis, Ábrahám, Fulajtár, Kondacs, Horváth. Edző: Almási László. Az Abony legjobb góldobója: Kövér 8.

Fotó: Köteles József

Leave a Reply

Exit mobile version