Menu
in

Országos döntőben a Székely bútorasztalosai

130324asztalos

130324asztalosMagyar Asztalos szaklap által szervezett Országos Tanulmányi Verseny első fordulója közel 60 csapat részvételével zajlott le immár a második alkalommal. A verseny célja az, hogy a diákok bemutassák szakmai tudásukat, korszerű asztalosipari munkagépek használatában való jártasságukat, technológiai ismereteik alkalmazását, kreativitásukat

A háromfős csapatoknak az interneten keresztül kellett egy 60 kérdésből álló, 150 pontos feladatlapot megoldaniuk. Ezek között voltak egyszerű tesztkérdések is, de számos bonyolultabb számítási feladatot is megoldásra várt. Székely Mihály Intézmény Szakképző Iskola bútorasztalos tanulói jól felkészültek. Az elért eredmények alapján 13 csapat jutott tovább a döntőbe, itt a versenyzőink az előkelő 3. helyezést érték el. Az iskolát Soós Erik, Murányi Ádám, Benkó Bence 2/12.I osztályos diákok képviselték ilyen kiváló eredménnyel. Felkészítő tanáruk, szakoktatójuk Vincze Sándor és Csikász Pál.

A döntőre 2013. április 18-án kerül sor az Országos Asztalos Találkozó keretében, Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, ahol a diákoknak együtt gondolkodva, csapatban kell megoldaniuk több összetett feladatot.

A sikeres szereplés érdekében javában folyik a felkészülés az országos döntőre, ahol meghatározott szakmai gyakorlati feladatot kell kimunkálni. A versenymunkákat nagyon pontosan, precízen kell megvalósítani, hiszen a legjobbak között kell az asztalosipari tudás legjavát nyújtani.  

Vince Sándor
felkészítő tanár

Leave a Reply

Exit mobile version