Menu
in

Éljünk természetesen!

130418zold

130418zold2011-es indulása óta 20. állomásként a Körösvölgyi Látogatóközpontban nyílt meg Körösök Völgye Natúrpark Egyesület “Zöldülj! Fordulj!” című ismeretterjesztó bemutatója. A kiállítás tablói, ill. tárgyai egyszerű, mindenki számára alkalmazható módszereket mutatnak be arról, hogy tegyük zöldebbé házunk környezetét, többnyire az egyesület tagjainak otthonában alkalmazott megoldások közül.

A kiállítással a szervezők az egészséges életmódra való figyelem felhívás mellett a figyelmet a tudatos vásárlásra is szeretnének rámutatni. A shoppingolás helyet a céltudatos vásárlást tartják fontosnak, aminek az első és valószínűleg legfontosabb eleme a bevásárló lista.

Ha már a megvásárolt dolgok otthonunkba kerültek, valamilyen úton-módon távozni is fognak onnan. Ennek a hulladéknak a minél zöldebb távozásában is segítenek a tablók. Nem, nem azt javasolják, hogy a füvön végezzük el a garázs mögött, ezzel is takarékoskodjunk az amúgy is véges víztartalékkal, hanem azt, hogy szelektáljuk a hulladékunkat. Nem kell minden mellékterméket a KOMÉP-re bízni. A szelektív hulladék-gyűjtés mellett fontos tudni, hogy konyhai munkák során keletkező dolgok nagyobb része nagyon jól komposztálható. Az, hogy mindent beledobjunk egy erre kijelölt rekeszbe, kevés. Ahhoz, hogy az tényleg komposztálódjon is, ad útmutatást a kiállítás egyik része.

A kiállítás nem csak a gyerekeknek a tudatos zöld neveléséhez nyújt segítséget, de a pedagógusoknak is módszertani ötleteket ad.

Nem nagy dolgok ezek. Apró szokásváltásokkal nem fog fájni.

Leave a Reply

Exit mobile version