Menu
in ,

Petíciót kapott a csabacsűdi polgármester

Molnár József és Salamon Péter

Molnár József és Salamon Péter

Benépesült ma reggel a csabacsűdi játszótér és szabadidőpark. Most rendezik ugyanis a gyermeknapot, melyen a hagyományokhoz híven idén is sok érdekesség várja a kicsiket és nagyokat.

A színpadról először Molnár József polgármester köszöntötte a település lakóit. Bemutatta a gyerekek által választott gyermek-polgármestert, Salamon Pétert és az alpolgármestert, Gyulai Valentinát. Az új vezető, aki természetesen mindössze egy napig „uralkodik”, mindjárt át is adott egy petíciót az igazi polgármesternek. Ebben, mint minden évben, most is a csabacsűdi gyermekek kívánságait fogalmazták meg.

A lista igen hosszú, íme néhány ízelítő belőle: szervezzék újjá a helyi önkéntes tűzoltóságot, legyen több szelektív hulladékgyűjtő, építsenek röplabdapályát, újítsák fel az óvoda melletti játszóteret, helyezzenek el virágládákat a falu határát jelző táblánál.

Molnár József ígéretet tett arra, hogy a település vezetői igyekeznek majd minél többet valóra váltani a felsorolt vágyakból.

Ezután azokat a szülőket szólították a színpadra, akik a szülői munkaközösség tagjaiként nagyban segítették az elmúlt években a helyi általános iskola programjainak lebonyolítását. Virágcsokorral köszönték meg a munkát Salamon Istvánnénak, Galát Györgynének és Kondacs Lászlónénak. Emellett köszönetet mondtak Pusztainé Tusjak Tündének, aki a szülői közösség motorjaként szervezi és összefogja a különböző programokat, így a mai gyermeknapot is.

A polgármester és a megválasztott gyermekpolgármester közös faültetéssel is emlékezetessé tette a mai napot, majd különböző vetélkedők következtek.

A nap további részében is érdemes ellátogatni a csabacsűdi gyermeknapra. A délután folyamán a sportpályán a Békés Megyei Károlyi Huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai a ’48-as szabadságharc egyik csatáját elevenítik meg. Lesz tortaosztás, aszfaltrajz verseny, este pedig a Desperado lép a színpadra.

Exit mobile version