Menu
in ,

Tehetség Felfedezett 2013. díjban részesültek Gyekiczki Istvánné és Mihály Zoltánné -„Stünci”

Mihály Zoltánné „Stünci”

Mihály Zoltánné „Stünci”

Jó szívvel ajánlhattam két munkatársamat az Országos Óvodai Tehetség Tanács Tehetség Felfedezett Díj 2013. évi elismerésére. A Gyakorlóintézmény két dolgozója, szakvezető óvodapedagógusa Gyekiczki Istvánné és Mihály Zoltánné méltán büszke viselői immár az alkotó pedagógusoknak szóló elismerésnek, címnek. Csendben és szerényen…

A díjakat 2013. május 17-én vehették át Szolnokon, az Országos Esztétikai Konferencián Nagy Jenőné program-fejlesztőtől.

Gyekiczki Istvánné Piroska a Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde elismert munkatársa óvodapedagógusként, és szakvezetőként, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának óraadójaként. Piroska 1961-ben született, Gyulán. Az óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív pedagógiai programmal dolgozik, és ezen program fő elemein keresztül segíti az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzését, szakmaszeretetét, pályaorientációját. Óvodapedagógusunk az intézményi munkán túl a Szent Klára Plébánia katolikus hitoktatója, egyházközségi képviseleti tag, illetve a SZÁMK Vajda Péter Művelődési Központjának Süni gyermekbábcsoport- és Manó muzsika műhelyeinek is vezetője. A Gyakorlóintézmény óvodai- iskolai báb tehetségműhelyének vezetője, dramaturgia és rendezője. A város közéletében egyéb vállalt feladataival aktívan részt vesz, mint közművelődési szakember. Munkatársunk végzettségeit tekintve óvodapedagógus (SZÓF), hitoktató (SZHE), szakvizsgázott óvodai szakértő (TSF), csecsemő- és kisgyermeknevelő (SZIE ABPK), „C” kategóriájú bábjáték vezető.

Gyekiczki Istvánné

Pálya iránti elkötelezettsége, szakmai hitelessége nélkülözhetetlen munkatárssá teszi intézményünk számára. Gyermekszeretete és szakmaisága olyan értéktöbblettel ruházza fel intézményünket, amelyért intézményvezetőként csak hálával tartozom neki. Gyekiczki Istvánné olyan pedagógus, akinek „sugara” van. Nem csupán intézményünk, de Szarvas Város hírnevét is öregbítve fénylik a mai magyar óvodapedagógiában, a pályán dolgozó Szarvason végzett hallgatók mindennapi óvodai tevékenységében. Gyakorlatvezető pedagógusként szakterülete „szerelme” a bábjáték, bábozás, a gyermekbáb csoportok szervezése, vezetése, báb előadások, nyári bábtáboroztatás. Piroska bábtervezésben, bábkészítésben és bábdarab írásban, rendezésben is jeleskedik. Óvodapedagógusként nemcsak szűken vett szakmájának, de hobbijának is professzionálisan hódol, mint portré-festő. A Gyakorlóintézmény 2013 januárjában szervezte meg másik alkotótárssal közös kiállítását, ahol több mint huszonnyolc darab pasztell és olaj portréképek kerültek kiállításra a nagyközönség számára a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. Autodidakta művészként fontosnak tartja az önművelést, készségeinek, képességeinek fejlesztését, így rendszeres résztvevője a szarvasi Arborétumban megrendezett alkotótábornak. Portréfestésének témája az előbbi méltatás függvényében mi más is lehetne, mint a gyermek. Azok a gyermekek, akik keze alatt formálódtak, cseperedtek emberré. Az a mosoly, amely a szülők szemében megcsillan, annak a szeretetteljes áldozatnak a nyomán, amit a portré Ovi-galériában, illetve városi kiállításon történő megmutatkozás alkalmával láthattunk, igazolja, hogy csak érzelemmel átszőtt művészet létezik, legyen az professzionális, vagy legyen autodidakta. Az az érzelmi töltöttség, amely Piroskát, mint alkotó pedagógust az elismerésre méltóvá teszi mutatja, hogy a jó pedagógus minden mozdulatával, cselekedetével, rezdülésével nevel.

Mihály Zoltán Csabáné, Stünci 1958-ban született Karcagon. A Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde óvodapedagógusa, szakvezető tanára, a SZIE ABPK óraadója. Végzettségeit tekintve óvónő (SZÓI), gyakorlatvezető óvónő (BTÓF), óvodapedagógus (KF BTÓI), népi játszóházi foglalkozásvezető (MMI), kosárfonó (BMK MMKKSZ), népijáték és kismesterségek oktatója (BMK MMKKSZ), etnográfus (DE BTK). Stünci intézményünk megbecsült és elismert szakvezető óvodapedagógusa, aki minden mozzanatában nevelői attitűdjében hordozza a népi kultúra és a tágabb értelemben vett kultúra iránti elhivatottságát, elkötelezettségét. Népi játék kismesterségek oktatójaként nem csupán a csoportjába járó gyermekeket ajándékozza meg azzal a többlettel, amely a kosárfonás és a hozzá kapcsolódó népi élet hangulatvilágát hordozza, de főiskolai hallgatóit is felvértezi azzal a parányi többlettel, hogy nyitottak legyenek és értékközvetítői népi kultúrának és a népi kismesterségeknek. Stünci tehetségműhely vezetőként már óvodáskorú gyermekekkel megismerteti a kosárfonás alapjait, illetve gyermektáncokkal népi dalos játékokkal a nagy számú érdeklődő tehetségígéret gyermekeket. Alkotó pedagógusként munkáit többször bemutathatta kiállítások keretében, fonott tárgyait, gyertyáit, Szarvason a Tessedik Sámuel Múzeumban, illetve nagy elismerésként a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban mutathatta be. Elhivatottságát szakmai publikációi is igazolják, több cikk szerzője a RAABE kiadványaiban, illetve a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékének Ethnica című folyóiratában a szakmai kiadványában.

Szerencsés helyzetben van az a vezető, akinek a munkatársai választott szakmájuk, hivatásuk mellett olyan „többlettel” bírnak, amely erősíti az intézmény szellemiségét, kisugárzását. És szerencsés az a pedagógusképzés, ahol olyan értékes mintát továbbadó, értéket képviselő, értékorientált szakvezetők dolgoznak, amely biztosítja azt, hogy a felnövekvő pedagógus nemzedék a méltán világszerte ismert és elismert óvodapedagógia fenntarthatóságának záloga legyen.

Bíró Gyula

Exit mobile version