in , ,

Bejárás Szarvas legszebb részén

Bejáráson a testület
Bejáráson a testület

A tegnapi testületi ülés előtt tartott bejáráson a képviselők mintegy fele a helyszínen tájékozódott arról, milyen fejlesztéseket terveznek az Ifjúsági Táborban, ill. a vele szomszédos kajaktelepen. Ezt megelőzően pár pillantás erejéig megtekintették a Pavilon állapotát is.

Az Ifjúsági Tábor a LEADER keretében pályázik 20 millió forintra. Ebből a pénzből gyakorlatilag megújulhatna minden. Ahogy arról az érdeklődőket Rónyai Ágnes, az üzemeltető, a Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a kis házak ajtói és ablakai, valamint a berendezési tárgyai is ki lennének cserélve, csakúgy mint az előtetők is. Az összegbe beleférne az étkező tetőjének a cseréje is.

LEADER olyan pályázati forma, ahol nem a kiíró mondja meg, sokszor tejesen ésszerűtlenül, hogy mire lehet pályázni, hanem alulról jövő kezdeményezésekkel lehet befolyásolni a pályázat menetét, mintegy a szükségekhez igazítva a kereteket. A LEADER-ben eddig nem voltunk sikeresek. A korábbi vezetés alatt inkább Békéscsaba és környéke nyert. Ebben változás állhat be, mivel a békés megyei LEADER új elnöke Hodálik Pál, a mi alpolgármesterünk. Hajrá!

Ezt követően a képviselők átsétáltak a vízitelepre, ahol Dobruczky Zsolt, a kajak-kenu egyesület elnöke sajnos arról számolt be, hogy ismét nem sikerült nyerniük pénzt a régi csónaktároló lapostetejének a rendbeszedésébe, pedig őket minden konstrukció érdekelné már. Lennének még javítandók a többi csónaktároló környékén, de így azok is váratnak magukra. Elismerés a városnak, de inkább a vízitelepet karbantartóknak, akik tevőlegesen is hozzájárulnak ahhoz, hogy kajak-kenu szakosztály országos vezetősége az ország három legszebb telepe között tartsa számon a szarvasit. Talán ez is az ok, hogy nem nyernek. Túl szép minden.

Kecskemétre kirándultak a csabacsűdi iskolások

Előzetesben a csalók – legalább 100 milliós kárt okoztak