Menu
in ,

Szlovákul szólt az ének Csabacsűdön

Csabacsűdi népdalkör

Csabacsűdi népdalkör

Zsúfolásig megtelt szombaton délután a csabacsűdi művelődési ház. Itt rendezték meg ugyanis a már évtizedes hagyománnyal rendelkező szlovák napot, melyre számos környező és távolabbi településről hívtak vendégeket. Többek között Békéscsabáról, Csorvásról és Bükkszentkeresztről is érkeztek fellépők. A főszervezői szerepkört idén is Fehér Jánosné, a Csabacsűdi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vállalta fel.

A fehér asztalok mellett helyet foglaló vendégek először a helyi óvodásoknak tapsolhattak, akik versekkel, énekekkel örvendeztették meg a közönséget. Őket az iskolások követték, majd egymás után léptek színpadra a gyönyörű szlovák népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak. Minden kórus rövid műsorral készült, bemutatva az adott település legismertebb szlovák énekeit. Természetesen a házigazda Csabacsűd sem maradt adós, a helyi népdalkör ezúttal is kitett magáért.

Leave a Reply

Exit mobile version