Menu
in , ,

Badar Gergő és Kovács Lacus párosa a tegnapi duatlon után megnyerte a mai quadratlont is

Kovács Lacus átadja a stafétát Badar Gergőnek

A tegnapi duatlon után ma Badar Gergő és Kovács Lacus párosa megnyerte a II. Viwa Balaton Quadratlon középtávú világkupa váltószámát.

Tegnap nagyon szét voltak csúszva a dualton után. Reggel öt óta fent voltak. Lacusnak a háta fájt. Kapott rá egy kis nicoflexet.

A versenyt a 16 fokos vízben Gergő kezdte. Egy úszó az 1500-as távon vagy 300 métert adott a mezőnynek. Gergő a 6. helyen mászott ki a vízből és adta át a chipes váltót Lacusnak. Gergő még 30 perc múlva is remegett, úgy fázott.

A 10 kilométeres távnak Kovács Lacus vágott neki több perces hátrányból indulva. Plusz hátrányt jelentett, hogy csak tengeri kajakot tudtak kölcsönözni, míg a többiek K1-esben mentek. Ennek ellenére ő 10 másodpercre faragta le a hátrányt az elsőhöz képest. Egy tengerre szánt kajakban. Annyira kikészült, hogy megint csak mászni tudott, térden csúszva adta át Gergőnek a stafétát. (Ez látható a képen is)

A 43 kilométeres kerékpározás után már az első helyen ért a célba. Ide elkísérte a verseny szervezője, hogy mutassa a pályát, de egy emelkedő után egyedül kellett eligazodnia, mert a vezető feladta.

A levezető 10 kilométeres futás Gergőnek tényleg csak levezetés volt. simán nyerte a váltó negyedik számát is.

Természetesen amellett, hogy megnyerték a váltót, teljesítményük apró, vagy nem is annyira apró elismerése, hogy az egyik szervező, aki a tengeri kajakot bérbe adta nekik, nem fogadta el a bérleti díjat, mert mint mondta, megtiszteltetés számára, hogy az ő hajójában versenyeztek.

A két szentandrási sportolót hihetetlen érdeklődés kíséri a neten. Ez mérhető a newjságon is. A május eleji arculatváltáskor a számlálók nullázódtak, így egészen pontosan tudjuk, hogy eddig a pillanatig 3454-en olvasták el csak a “nem tudta, hogy lehetetlen, ezért megcsinálta” című cikket, amit Kovács Lacus írt. Tőle hamarosan első kézből is olvashatnak a newjságolvasók kalanjaikról.

Leave a Reply

Exit mobile version