Menu
in ,

Brindzát is árultak ma a csabacsűdi piacon

Ambrus Imre

Zöldséget, gyümölcsöt, friss házitejet és brindzát (erőstúrót) is árultak ma reggel a csabacsűdi piacon. Mint kiderült, a szerdai és szombati napokon megtartott piacokon gyakori vendégek az Erdélyből érkező cipő- és ruhaárusok.

Mai körutunkon első beszélgetőtársunk Ambrus Imre volt, aki mint minden alkalommal, most is házi készítésű tejtermékekkel pakolta meg az asztalát.

– A párommal együtt őstermelők vagyunk, 12 szarvasmarhát tartunk. A gazdálkodást, sőt a túró- és sajtkészítést sem kellett tanulnunk, mivel ebben nőttünk fel. Igaz, én elvégeztem a mezőgazdasági technikumot is, de a legfontosabb a gyakorlat – mesélte a hetyke bajuszú őstermelő. Mint mondta, alkalmanként általában 3 kilogramm túrót, 1,5-2 kilogramm sajtot, 5-6 csomag brindzát és néhány liter tejet hoz ki. Régi kuncsaftjai vannak, s akadnak olyanok is, akik naponta házhoz mennek a tejért, friss sajtért, túróért. Az értékesítés így nem jelent gondot. Ha mégis marad tej, azt felitatják a kisborjakkal.

Ambrus úr büszke arra, hogy ő bizony sokat ad a minőségre, ezért a tejoltót is igen messziről, Mosonmagyaróvárról hozatja, mert szerinte az a legjobb. Portékáját a bolti áraknál olcsóbban kínálja: a tej literjét 180, a natúr sajt kilóját 1000, a túrót 900 forintért adja. A brindzából egy mérőnyiért (2 deciliter) 300 forintot kér.

Arról, hogy vevői valóban elégedettek, mi is meggyőződhettünk:

– Én mindig az Imrétől vásárolok, mert sokkal jobb az áruja, mint a bolti tejtermék! – mondta Seidel Miklósné Jutka néni, aki ezúttal egy csomag túrót tett a kosarába.

A csabacsűdi piacon ma csupán egyetlen zöldséges standot találtunk. Itt egy kondorosi őstermelő páros, Farkas Imre és élettársa, Bereczki Andrásné kínálták portékájukat. A meggyet 260, a paradicsomot 380, az uborkát 260, az újkrumplit pedig mérettől függően kilónként 150-300 forintért mérték. A sárgarépa csomóját 240, a petrezselyemgyökeret 320 forintért adták.

– Tavaly ősz óta járunk ide minden szerdán. Elég jó piacok vannak, idén az árak is normálisak, azaz nem túl magasak, így vevő is akad – magyarázta Farkas Imre. Portékájukból valóban szépen fogyott, egymás után álltak meg a vásárlók a standjuknál.

Ruhát, cipőt és műszaki cikkeket is nagy mennyiségben kínáltak az árusok. Mint kiderült, az utóbbi fél évben egy összeszokott erdélyi kereskedő csapat jár át Csabacsűdre.

– Elég jó piacok vannak itt, sok mindent el tudunk adni. Ma valahogy legjobban a kerti gumipapucsok fogynak – magyarázta Jakab Norbert. Hozzátette: testvérével, Kalányos Mihállyal együtt szeretnek Csabacsűdre járni.

Leave a Reply

Exit mobile version